Skip to main content

 

Az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottsága ismét elkészítette éves jelentését, melyik a legboldogabb ország a világon, majd kik követik a sorban.

Azt, hogy mely állam a legboldogabb a 158 közül, egy indexszel mérik. A boldogságindex szerint az első helyezést Svájc érte el, mely más pozitív értelemben vett további listákon is igen jó helyezéseket szokott elérni. Izland lett a második, a harmadik Dánia, míg a negyedik Norvégia, majd Kanada következik.

hirdetés

Természetesen a legboldogtalanab országokat is meg lehet határozni a fenti módszerrel. Eszerint Togo az első helyezett, (pontosabban az utolsó a listán), Burundi a második, a polgárháborús Szíria a harmadik, majd Benin és Ruanda következik, azaz itt a legboldogtalanabbak az emberek.

Sajnos Magyarország sem ért el jó helyezést, az országok között a 104. helyen szerepel, bár tavaly óta a 110. helyről javított. Utána már leginkább csak afrikai és ázsiai országok következnek, még Mongólia és Albánia is megelőzi.

Hogyan készül a felmérés?

"A kutatás során olyan tényezőket vettek figyelembe az egyes országokban, mint az egy főre jutó GDP, a várható egészséges élettartam, a korrupció szintje és a szociális támogatás. A felmérés szerint Magyarországon magas az egy főre jutó GDP, és a szociális támogatások is biztosítottak, viszont a korrupció szintje is nagyon magas." - írja a nol.hu

A teljes riport itt érhető el...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

TOP 5