Skip to main content

A washingtoni Cato Intézet ebben az évben is közreadta listáját, melyek azok az országok, amik, nincs jobb szó rá, a leginkább terheltek a nyomorral.

Mi is ez a nyomorúság, hogyan is számolják a nyomor-indexet? Ahhoz, hogy ezt megértsük, tudnunk kell, miszerint minden ország célja, hogy csökkentse az infláció, a munkanélküliség és a hitelkamatlábak mértékét, miközben növelni szeretné az egy főre jutó hazai GDP-t. Az első három érték összegéből kivonva az éves szinten egy főre eső hazai összterméket, létre lehet hozni az ún. "nyomor" indexet, ezen összefüggés alapján pedig fel lehet állítani egy listát, mely országokban a legnagyobb a nyomor.

hirdetés

De talán hagyjuk a számítgatást, vegyünk egy-egy országot, hol is helyezkedik el. A lista szerint ebben az évben Argentínát és a régóta fegyveres konfliktusban lévő Szíriát megelőzve Venezuela végzett az első helyen, míg a kirobbant háború miatt Ukrajna a negyedik.

Nem is gondolnánk, de számos fejlettebbnek hitt ország áll előttünk, így pl. Olaszország és Spanyolország, de előttünk végzett Szlovénia és Szlovákia, valamint Bulgária is. Nem sokkal mögöttünk nyert el helyezést Franciaország vagy Belgium, míg az Egyesült Államok a 95. helyen áll.

Az előkelő országok között szerepel a lista utolsó 10 helyezettje, köztük Svájc, Japán vagy Európa legerősebb gazdasága, Németország. Érdekesség, hogy az első tízben szerepel még Kína is.

Magyarország a középmezőnyben, a 67. helyen áll. A wikipédia is számon tartja az indexet, így lehet összehasonlítást végezni, hol is volt Magyarország, illetve más ország pl. 2013-ben. Hazánk akkor az 53. helyen szerepelt, vagyis jobb helyezést ért el, mint manapság.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: kambodzsai falu, forrás: Milei Vencel

TOP 5