Skip to main content

 

Több száz millió fontos kártérítési perrel fenyegette meg a Eurotunnel elnöke a brit kormányt, ha az valóban úgy dönt, hogy calais-i migrációs helyzet rosszabbodása esetén éjszakára lezáratja a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő Csatorna-alagutat.

A The Daily Telegraph című brit lap úgy tudja, Jacques Gounon levélben fordult az alagutat felügyelő brit-francia szervezethez, amelytől a koncessziós jogokat megkapták.

hirdetés

Azonnali magyarázatot kért a brit kormány terveivel kapcsolatban, és emlékeztetett arra, hogy ha a szigetország kabinetje valóban lezáratja a létesítményt éjszakára, a Eurotunnel a szerződés értelmében kártérítést követelne, amelynek mértéke akár az évi 200 millió fontot is elérhetné.

Az élet éjszaka sem áll meg

Gounon szerint a brit tervek pánikot keltettek, és az erőforrásokat inkább a Calais-nál kialakult helyzet megoldására kellene fordítani.

Az alagút francia oldalán 3-5 ezer illegális bevándorló, főként afrikai menekült vár arra, hogy a kedvező alkalmat megragadva vonatokra vagy kamionokra felkapaszkodva átkeljen Nagy-Britanniába.

John Keefe, a Eurotunnel szóvivője szerint a teherszállítók, többek közt az élelmiszer- és az autószállítók is jelentős kártérítést követelhetnének a brit kormánytól veszteségeik miatt. „Az élet éjszaka sem áll meg” - mondta.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: AFP / Philippe Huguen

TOP 5