Tényleg Magyarországot és Európát sújtja a legnagyobb menekülthullám? Hány embert fogadunk be évente?

Mi köze '56-nak egy Iszlám Állam elől menekülő szírhez vagy irakihoz? A múlt év végére elérte az 59,5 milliót az otthonukból elűzött emberek száma, a menekültek fele gyerek.

hirdetés

Sohasem látott tömeg?

Csütörtökön jelent meg az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának legfrissebb, 2014-es éves jelentése, tele sokkoló szalagcímekkel:

  • A második világháború óta először 2013-ban lépte át az 50 milliót a világban élő menekültek és belső menekültek (saját hazájukban maradó, de otthonukat elhagyni kényszerülők) száma.
  • 2014 végére elérte az 59,5 milliót az otthonukból elűzött emberek száma, soha korábban nem nőtt ennyivel a világ menekültjeinek száma egyetlen év alatt.
  • 2014-ben 13,9 millió (közel másfél Magyarországnyi) ember vált újonnan menekültté, azaz kényszerült arra, hogy háborúk és üldöztetés elől menekülve hátrahagyja az otthonát.
  • Talán a legriasztóbb: a menekültek fele gyerek.

A közelmúltban tehát a 90-es évek elejének számait is meghaladta a menekültek száma világszerte, pedig akkor a közelünkben a délszláv háború, vagy távolabb például a ruandai népirtás is hatalmas menekülthullámokat indítottak el.

A menekültek és belső menekültek számának alakulása világszerte (millió fő, UNHCR)

Az ábráról világosan látszik, hogy jóval több világszerte a belső (saját országában maradó) menekült, mint az elvándorlók. Fontos észben tartani, hogy a menekültek problémája a válságok gócpontjai körül a legsúlyosabb: 

86 százalékuk marad abban a régióban, ahol eredetileg élt, 14 százalékuk jut el egyáltalán a fejlett világba. – emlékeztetett Tóth Judit menekültügyi szakjogász.

Akkor mégsem Európát sújtja a dömping?

Európa messze nem a legnagyobb menekültbefogadó. Kapaszkodjon meg: a világ öt legnagyobb befogadó országa:

Törökország, Pakisztán, Libanon, Irán és Etiópia 2014 végén több mint ötször annyi menekültről gondoskodott, mint az EU tagállamai együttvéve.

Az 1990-es évek eleje óta a jelenlegi EU-tagállamokban élő menekültek száma jelentősen csökkent, a tendencia máig tart.

A statisztikákat persze nemcsak a hazatérők csökkentik, hanem azok az állampolgárságot vagy másfajta tartózkodási engedélyt elnyerők is, akik egyébként az adott országban maradnak.

A cikk itt folytatódik...

Forrás - Fotó: Anadolu Agency, Europress / Getty

TOP 5

Ne maradjon le
egy hírről sem

utajovobe.eu
Rendszerezett a fenntartható fejlődés oktatásához is felhasználható tudás. Segíti az oktatók környezeti nevelésének beépítését az oktatott tantárgyakba.

Copyright © 2011 Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel - Útajövőbe.eu. Minden jog fenntartva.
Weboldal programozás, karbantartás SelfMed.pro. Villám tárhely Szerver.eu