Skip to main content

 

Egy amerikai újságíró kipróbált négyféle, rovarokból és férgekből készült lisztet, és sütit sütött belőlük, majd megette. Aztán megírta. Volt, ami finom volt.

Mivel mindenhonnan azt hallotta, hogy a jövő a speciális fehérjék fogyasztásáról fog szólni, Catherine Lamb úgy döntött, megnézi, mi vár rá az elkövetkező évtizedekben, és kipróbálta a selyemhernyó-, skorpió-, földigiliszta- és tücsökliszteket.

A beszámoló alapján a selyemhernyólisztnek olyan szaga volt elsőre, mint egy régóta használatlan fióknak, de nem volt kellemetlen.

hirdetés

Megsütve meglehetősen édeskés íze volt, az aszpartámra hasonlított.

A belőle sütött kekszek nagyobbra nőttek, és picit jobban megbarnultak, mint a szokásos. A tesztelők ezt találták a legédesebbnek mind közül.

A skorpióliszt, ami talán a legfurábbnak hangzik, és ami egyébként a legdrágább is mind közül, aránylag jellegtelen sütibe sütve. Illetve minden kóstoló érzett valami kis fura csiklandozást nyelésnél, de nem nevezték zavarónak.

A szürke színű földigilisztaliszt tűnt ránézésre a legkétségesebbnek, a szaga sem volt túlságosan ígéretes. Sajnos, a belőle készült sütemények sem nyerték el senki tetszését, fura, kicsit romlott ízük volt.

A tücsöklisztnek viszont kellemes, diós illata volt, és a sütik, amik tartalmazták, szintén nagyon normálisnak néztek ki.

Az ízük is teljesen átlagosnak bizonyult, senki nem fedezett fel eltérést a szokásos kekszektől.

Szóval, ezek szerint úgy tűnik, hogy a tücsköknek kell leginkább félniük tőlünk a jövőben.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkek:

Forrás - Nyitókép: Csak a gilisztás lóg igazán, forrás: http://luckypeach.com/

TOP 5