A kép csak illusztráció (Forrás: Pexels)
Hat év működés után megszűnt a tejtermelés a világ első úszó tehenészetében, a hollandiai Rotterdamban. A fenntartható mezőgazdaság egyik úttörő projektjeként ismert gazdaság 28 tehenét eladták, miután az üzemeltetők nem tudtak megfelelni a padlóburkolatra vonatkozó hatósági előírásoknak, és a kikötői helyhasználat meghosszabbítása is bizonytalanná vált. A különleges létesítmény azonban nem tűnik el: Floating Farm 2.0 néven vertikális növénytermesztésre áll át, miközben a helyi tejtermékek előállítását is folytatja.
A világ első úszó tehenészete, amely a körforgásos mezőgazdaság és a városi élelmiszer-termelés nemzetközileg ismert példájává vált, kénytelen volt megszüntetni tejtermelő tevékenységét a rotterdami kikötőben.
A Farmers Weekly beszámolója szerint az úttörő kezdeményezés hat éven keresztül működött egy speciálisan kialakított, háromszintes betonpontonon, amelyen 28 Meuse–Rhine–Issel (MRI) fajtájú tehenet tartottak és fejtek.
A különleges gazdaság működésének végül a hatósági előírások teljesítésével kapcsolatos elhúzódó vita és a kikötői helyhasználat korlátozott meghosszabbítása vetett véget. Az üzemeltetőknek a lecserélt gumipadló miatt rendszeresen kiszabható önkormányzati bírságokkal kellett szembenézniük, miközben a kikötőben elfoglalt helyük jövője is bizonytalanná vált. A gazdaság alapítói ezért nehéz döntést hoztak: eladták a teljes tehénállományt, és megkezdték a létesítmény átalakítását. Az új működési modell a Floating Farm 2.0 nevet kapta, írja az edairynews.
A gumipadló miatt akár heti 9000 eurós bírságot is kaphatott volna az úszó tehenészet
A tejtermelés megszüntetéséhez vezető folyamatot egy, a helyi önkormányzati hatóságokkal kialakult adminisztratív vita indította el. A konfliktus középpontjában a környezetvédelmi és állatjóléti követelményeknek megfelelő padlóburkolat állt. Amikor az úszó tehenészet eredeti, résekkel kialakított gumipadlója elhasználódott, az üzemeltetők új, kiváló minőségű gumiszőnyegeket szereltek fel. Az új burkolat célja a tehenek kényelmének növelése, a csúszásmentesebb járófelület biztosítása és a paták egészségének védelme volt.
A helyi hatóságok azonban előírták, hogy az adott padlóburkolatnak hivatalos holland nemzeti tanúsítvánnyal kell rendelkeznie. A tanúsításnak igazolnia kellett, hogy a burkolat milyen mértékben képes csökkenteni az ammóniakibocsátást. A speciális padlóburkolat gyártója viszont nem vállalta a költséges és hosszadalmas engedélyeztetési eljárást egy ilyen kis mennyiségben alkalmazott termék esetében. Ennek következtében a gazdaság működtetői és a hatóságok közötti vita megoldhatatlanná vált.
A helyi hatóságok azzal fenyegették az üzemeltetőket, hogy amennyiben nem távolítják el a tanúsítvánnyal nem rendelkező padlóburkolatot, hetente 16 000 új-zélandi dollárnak, vagyis körülbelül 9000 eurónak megfelelő bírságot szabhatnak ki rájuk. A gazdaság számára így nem maradt olyan pénzügyileg fenntartható megoldás, amellyel továbbra is a fedélzeten tarthatták volna az állatokat.
A hatósági vita mellett a kikötői helyhasználat körüli bizonytalanság is súlyosbította a helyzetet. A rotterdami kikötő illetékesei mindössze 18 hónappal hosszabbították meg az úszó létesítmény kikötőhelyének használatát. Döntésüket a kikötői medence és a környező városi területek hosszú távú fejlesztési terveivel indokolták.
A gazdaság alapítóinak így azzal is számolniuk kellett, hogy belátható időn belül másik helyszínre kell költöztetniük a teljes létesítményt. Ez rendkívül magas infrastrukturális és szállítási költségekkel járt volna. A folyamatos hatósági nehézségek, a bizonytalan helyhasználat és a költöztetés várható költségei miatt Peter és Minke van Wingerden végül úgy döntött, hogy eladja mind a 28 tehenet.
A Floating Farm 2.0 már nem teheneket tart, hanem növényeket termeszt
A gazdaság új működési modellje a beltéri, többszintes vertikális növénytermesztésre helyezi a hangsúlyt. A korábban teheneknek otthont adó úszó építményben LED-világítás segítségével bazsalikomot, mentát, mikrozöldségeket és ehető virágokat termesztenek. A létesítmény ugyanakkor nem mond le teljesen a tejtermékek előállításáról. A helyszínen működő kézműves sajtkészítő üzem továbbra is megmarad, de a szükséges tejet ezentúl a térség szárazföldi tejgazdaságaitól szerzik be.
A Floating Farm 2.0 így az állattartás megszüntetése után is a helyi élelmiszer-termelés egyik különleges kísérleti helyszíne marad.
A rotterdami úszó farm megmutatta, hogyan lehet a városi hulladékból tejet és sajtot előállítani
A rotterdami projekt a mezőgazdasági innováció és az állatjólét szempontjából is fontos gyakorlati tapasztalatokat szolgáltatott. A gazdaság működése során valós körülmények között vizsgálhatták, hogyan lehet viszonylag kis területen, körforgásos rendszerben tejtermelést folytatni. A tehenek legelő nélkül éltek az úszó létesítményben, takarmányuk jelentős része pedig a városból származó melléktermékekből állt.
Az állatok többek között a helyi sörfőzdékből származó sörtörkölyt, az élelmiszer-feldolgozó üzemek burgonyahéját, valamint Rotterdam közparkjaiból és golfpályáiról begyűjtött levágott füvet fogyasztották. Ezzel a rendszerrel a gazdaság olyan anyagokat hasznosított újra, amelyek máskülönben hulladékként vagy alacsonyabb értékű melléktermékként jelentek volna meg.
Az állatok által termelt folyékony és szilárd trágyát a fedélzeten mechanikus eljárással választották szét és dolgozták fel. A folyamatot automatizált, robotizált trágyagyűjtő berendezések segítették.
A projekt ezzel azt mutatta be, hogy a helyi élelmiszer-ellátási rendszerek miként alakíthatják át a városi hulladékáramokat tejjé és kézműves Gouda sajttá. A kezdeményezés egyik legfontosabb célja az volt, hogy a termelés és a fogyasztás közötti szállítási távolságot a lehető legkisebbre csökkentsék. Az úgynevezett zero food miles megközelítés lényege, hogy az élelmiszert a fogyasztók közvetlen közelében állítják elő, így mérsékelhető a szállítás szükségessége.
A hagyományos mezőgazdasági szabályok nehezen alkalmazhatók az innovatív városi gazdaságokra
A rotterdami úszó tehenészet átalakulása ugyanakkor fontos tanulságokkal szolgál a mezőgazdasági szabályozás és a városfejlesztés számára is. A projekt rávilágított arra, hogy a hagyományos mezőgazdasági létesítményekre kidolgozott, merev szabályozási rendszerek gyakran nehezen alkalmazhatók az új technológiákra és a kísérleti gazdálkodási modellekre.
Miközben az Európai Unió és a nemzeti kormányok aktívan támogatják az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, a körforgásos biogazdaságot és a helyi élelmiszer-ellátás ellenálló képességének erősítését, az innovatív mezőgazdasági vállalkozások gyakran szabályozási akadályokba ütköznek.
Ennek egyik oka, hogy a jelenlegi környezetvédelmi előírásokat elsősorban a hagyományos, szárazföldön működő gazdaságokra dolgozták ki. Az úszó tehenészethez hasonló kezdeményezések ezért nem mindig illeszthetők be egyértelműen a meglévő jogszabályi kategóriákba.
A 2027-es év közeledtével a rotterdami kikötőből ugyan eltűntek az úszó farm tehenei, maga a létesítmény azonban továbbra is fontos példája marad a fenntartható városi élelmiszer-termelés lehetőségeinek. A Floating Farm története arra is figyelmeztet, hogy a jövő klímaváltozásnak ellenálló, helyi élelmiszer-ellátási rendszereinek kialakításához nem elegendőek a technológiai újítások.
Olyan rugalmas szabályozási környezetre is szükség van, amely lehetővé teszi az újszerű mezőgazdasági megoldások kipróbálását és hosszú távú működtetését.
Kapcsolódó anyagok:
Rotterdami úszó tehénfarm a klímaváltozás kihívásainak kezelésére - Videó
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Photo by Erwin Bosman: pexels
