Skip to main content

 

Valós közúti fogyasztásuk alapján állították össze a legtakarékosabb autók listáját. Nyolc kategóriában hirdettek győztest.

Mesébe illően takarékosnak hirdetik a gyártók az új autóikat, a laboratóriumi mérések rendszere azonban több sebből vérzik. Hamarosan már valós közúti fogyasztás alapján kell tesztelni az autókat, de a jelenlegi katalógusok döntő többségében még laboradatokat látni.

hirdetés

És nem csoda, hogy ezek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal:kikapcsolt légkondicionálóval, rádióval, mozdulatlan kormánnyal, a légellenállást is elhagyva mérik a fogyasztást,csak hogy néhányat említsünk a trükkök közül.

A fékpadon végzett fogyasztásmérés kétharmada városi ciklus, amelyben az autót maximum 50 km/h-s sebességre gyorsítják 12 megállás között. A 195 másodperces tesztet négyszer megismétlik, és a bő 4 kilométeres táv átlaga adja a városi fogyasztást. A teszt harmadát kitevőautópályás szakaszon legfeljebb 10 másodpercig kell a 120 km/h-t tartani, a teljes cikluson mért átlagsebesség csak 33,6 km/h.

A közúton, szabványos körülmények között mért eredmények sokkal közelebb állnak a valósághoz, márpedig a német Auto Bild minden tesztautója fogyasztását ugyanazon az útvonalon méri.

A lap az eredmények alapján nyolc kategóriában nevezte meg a legtakarékosabb autót.

Íme a lista!

Miniautók:

Skoda Citigo 1.0 MPI Green tec Active (60 LE)
Gyári átlagfogyasztás: 4,1 liter
Tesztfogyasztás: 4,4 liter

Kisautók:

Renault Clio Grandtour Energy dCi 90 Start & Stop Luxe (90 LE)
Gyári átlagfogyasztás: 3,6 liter
Tesztfogyasztás: 4,3 liter

Kompakt autók:

Toyota Prius Plug-in Hybrid Life (136 LE)
Gyári átlagfogyasztás: 2,1 liter
Tesztfogyasztás: 3,7 liter

Középkategóriás autók:

BMW 320d Efficient Dynamic Edition (163 LE)
Gyári átlagfogyasztás: 4,1 liter
Tesztfogyasztás: 4,6 liter

Felső-középkategóriás autók:

Audi A6 2.0 TDI ultra S tronic (190 LE)
Gyári átlagfogyasztás: 4,2 liter
Tesztfogyasztás: 5,4 liter

Felsőkategóriás autók:

Audi A7 3.0 TDI ultra S tronic (218 LE)
Gyári átlagfogyasztás: 4,7 liter
Tesztfogyasztás: 6,7 liter

SUV-k:

Renault Captur ENERGY dCi 90 Start&Stop Experience (90 LE)
Gyári átlagfogyasztás: 3,6 liter
Tesztfogyasztás: 5,1 liter

Egyterűek:

Mercedes B 180 d (109 LE)
Gyári átlagfogyasztás: 4,1 liter
Tesztfogyasztás: 5,0 liter

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás -  Nyitókép: Skoda

TOP 5