A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)
Egy japán szigeten a természetvédők éveken keresztül küzdöttek egy rendkívül ritka galambalfaj megmentéséért, amely már a kihalás szélére sodródott. Az állatok száma annyira lecsökkent, hogy a teljes populáció fennmaradása veszélybe került. Miután azonban 131 elvadult házimacskát eltávolítottak a szigetről, váratlan fordulat következett be: a madarak állománya rendkívül gyors növekedésnek indult. A kutatók később egy különleges genetikai tulajdonságot is felfedeztek, amely magyarázatot adhat a meglepő regenerálódásra, írja a nova.rs.
A különleges természetvédelmi történet a Japánhoz tartozó Ogaszavara-szigeteken játszódott le. A szigetcsoport körülbelül 1000 kilométerre fekszik Japán fő szigetétől, Honsútól. A térségben él az örvös császárgalamb egy ritka, jellegzetes vöröses fejű alfaja (Columba janthina nitens), amely természetes körülmények között sehol máshol nem fordul elő a világon.
Ezeket a madarakat évtizedeken keresztül számos veszély fenyegette.
Az erdőirtás következtében folyamatosan zsugorodott természetes élőhelyük, miközben az emberek által a szigetekre behurcolt, később elvadult házimacskák az egyik legjelentősebb természetes ellenségükké váltak. A helyzet annyira súlyossá vált, hogy 2008-ban a megmaradt galambok számát kevesebb mint 80 példányra becsülték. Az alfaj ekkor már közvetlenül a kihalás szélén állt.
A természetvédők ezért 2010-ben intenzív macskabefogási programot indítottak az Ogaszavara-szigetcsoporthoz tartozó Csicsidzsima szigetén. A következő három évben összesen 131 elvadult házimacskát fogtak be, aminek eredményeként a szigeten élő macskák száma 20 alá csökkent.
A változás rendkívül látványos eredményeket hozott. Ugyanebben az időszakban a megfigyelt kifejlett galambok száma 111-ről 966-ra emelkedett, míg a fiatal madaraké mindössze kilencről 189-re nőtt.
Ez hatalmas természetvédelmi sikernek számított, ugyanakkor a tudósok számára újabb kérdéseket vetett fel. A kutatók ugyanis nem értették, hogyan tudott egy korábban ennyire súlyos állománycsökkenést elszenvedő madárpopuláció ilyen rövid idő alatt ilyen jelentős mértékben regenerálódni.
A galambok genetikai vizsgálata meglepő eredményt hozott
Amikor egy állatfaj egyedszáma drasztikusan lecsökken, a megmaradt példányok gyakran közeli rokonaikkal kénytelenek szaporodni. Ez növeli annak valószínűségét, hogy az utódok káros genetikai mutációkat örökölnek, amelyek betegségeket, csökkent szaporodóképességet és a populáció további hanyatlását okozhatják. Az Ogaszavara-szigeteken élő galambok esetében azonban valami egészen más történt.
A Kiotói Egyetem kutatócsoportja, amelyet Daiichi Tsujimoto vezetett, ezért úgy döntött, hogy részletesen megvizsgálja a madarak állományának helyreállása mögött álló genetikai tényezőket. A tudósok eredményeiket 2025. július 15-én tették közzé a Communications Biology című tudományos folyóiratban. A kutatás során a vadon élő és a fogságban tenyésztett galambok teljes genetikai állományát elemezték, majd összehasonlították azt elterjedtebb rokonaik, a japán erdei galambok genomjával.
A vizsgálatok során meglepő eredményre jutottak. A veszélyeztetett galambok genomjának több mint 80 százaléka homozigóta állapotban volt, ami arra utal, hogy a populációban hosszú időn keresztül gyakori volt a rokon egyedek közötti szaporodás.
A homozigóta állapot azt jelenti, hogy egy adott genetikai helyen az egyed azonos génváltozatot örökölt mindkét szülőjétől. Ez általában a genetikai változatosság csökkenésével járhat, ami különösen veszélyes lehet a kis létszámú, elszigetelt állatpopulációk számára.
A kutatók azonban azt találták, hogy az Ogaszavara-szigeteken élő galambok ennek ellenére kevesebb súlyosan káros genetikai mutációt hordoztak, mint elterjedtebb rokonaik. A tudósok szerint a magyarázat az alfaj hosszú evolúciós történetében keresendő. Az Ogaszavara-szigetek galambjai ugyanis már jóval azelőtt is kis létszámú, elszigetelt populációkban éltek, hogy az emberi tevékenység veszélyeztetni kezdte volna fennmaradásukat. A hosszú idő alatt, számos generáción keresztül a természetes szelekció valószínűleg fokozatosan eltávolította a populáció genetikai állományából a káros recesszív mutációk egy részét. Ezt a folyamatot a genetika genetikai megtisztulásnak, angolul genetic purgingnek nevezi.
A jelenség lényege, hogy a hosszú időn át kis populációban élő állatoknál bizonyos káros génváltozatok gyakrabban kerülhetnek olyan állapotba, amelyben a természetes szelekció képes kiszűrni őket. Ennek következtében a madarak ellenállóbbak lehettek a rokonok közötti szaporodás káros genetikai következményeivel szemben, mint azt egy ilyen súlyos állománycsökkenést elszenvedő alfaj esetében várni lehetett volna.
A macskák eltávolítása után gyorsan helyreállt a veszélyeztetett madarak állománya
A kutatók szerint amikor sikerült megszüntetni a galambok pusztulásának egyik legfontosabb okát, vagyis az elvadult házimacskák jelentette veszélyt, a madárpopuláció rendkívül gyorsan növekedésnek indulhatott. Ebben szerepet játszhatott az alfaj különleges genetikai múltja is. A tudósok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy az eredmények nem jelentik azt, hogy a közeli rokonok közötti szaporodás általában veszélytelen lenne. Éppen ellenkezőleg: a beltenyésztés számos veszélyeztetett faj számára továbbra is rendkívül súlyos kockázatot jelent. A genetikai megtisztulás folyamata ugyanis nagymértékben függ az adott populáció sajátos evolúciós történetétől, ezért nem minden veszélyeztetett állatfajnál következik be.
A japán szigeteken végrehajtott természetvédelmi programnak azonban van egy másik figyelemre méltó részlete is. A befogott macskákat ugyanis nem pusztították el a madarak védelme érdekében. Az állatokat Japán fő szigeteire szállították, ahol állatorvosok segítségével fokozatosan hozzászoktatták őket az emberekkel való együttéléshez, majd új gazdát kerestek számukra. A természetvédelmi program így egyszerre törekedett a kihalás szélén álló madarak megmentésére és a helyi ökoszisztémát veszélyeztető macskák biztonságos elhelyezésére.
A kutatás arra is rávilágított, hogy egy állatfaj evolúciós múltja jelentősen befolyásolhatja, mennyire képes túlélni a rendkívül kedvezőtlen körülményeket. Bár a ragadozók eltávolítása önmagában nem garantálja minden veszélyeztetett populáció helyreállását, az Ogaszavara-szigetek galambjainak története megmutatja, milyen eredményesek lehetnek a megfelelő időben végrehajtott természetvédelmi intézkedések.
A japán példa egyúttal arra is bizonyítékot szolgáltat, hogy a veszélyeztetett őshonos fajok védelme és a behurcolt állatok kíméletes kezelése nem feltétlenül zárja ki egymást.
Kapcsolódó anyagok:
Ragadozómentes zóna: így mentik meg Ausztrália őshonos kisemlőseit
Hét év alatt sterilizálnák a sziget összes kóbor macskáját Cipruson
A nyitókép csak illusztráció, forrás: Image by Urszula from Pixabay
