Skip to main content

Oxfordi Egyetem Future of Humanity Institute első találkozás idegenek  

Az Oxfordi Egyetem kutatói (Future of Humanity Institute) nem kis feladatra vállalkoztak, kiszámolták, mikor találkozhatunk először az idegenekkel, írt minderről a Universe Today.

A kérdés már régóta foglalkoztatja a tudósokat, van-e az emberiségen kívül értelmes civilizáció a világűrben, és ha igen, mikor vehetjük fel velük a kapcsolatot, vagy ők velünk.

hirdetés

Robin Hanson és társai a kérdés megválaszolásához egy rendkívül bonyolult számítást dolgoztak ki, hogy meg lehessen becsülni az első találkozás időpontját.

Leginkább az emberiség fejlettségére, a földi élet létrejöttére és egyéb technológiai összetevőkre koncentráltak, így a végeredmény szerint

200 millió év múlva találkozhatunk legelőször a földönkívüliekkel.

Természetesen a számítás becsléseken alapul, így Hanson szerint, ha kalkulálunk az idegen civilizációk lehetséges térnyerésével és azzal is, hogy az emberiség még rendkívül fiatal, illetve kezdetleges a technológiája, az sem zárható ki, hogy

a találkozásra csak kétmilliárd év elteltével kerül sor.

Más kutatások

Az Amerikai Természettudományi Múzeum és a Cornell Egyetem kutatói szerint kiválóan megfigyelhető bolygónk az idegenek által, ebből pedig arra is lehet következtetni, hogy az első találkozásra hamarabb is sor kerülhet, mint az oxfordi kutatók gondolják. 

Eamonn Kerins, a Manchesteri Egyetem munkatársa játékelméleti úton oldaná meg a problémát, de ő nem az első találkozás időpontjára koncentrál, hanem jóval inkább arra, érdemes-e egy fejlettebb civilizáció látóterébe kerülni. Egy olyanéba, mely akár le is igázhatja a másikat, így nem könnyű megvalósítani a találkozást, ha a gyengébb civiliázió igyekszik "elbújni" az erősebb elől.

Akad, aki teljesen más véleményen van. Seth Shostak, a SETI-program vezető tudósa szerint, ha egyszer földönkívüliek érkeznek a Földre, egészen máshogy fognak kinézni, mint agondolnánk. Nem lesznek egyetlen általunk ismert organizmushoz sem hasonlíthatók, sokkal inkább gépek lesznek.

Cambridge-i Egyetem tudósai nem az "emberszerű" idegenekkel való találkozásra koncentrálnak, ők a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet kialakulását kutatják. Véleményük szerint a következő 2-3 éven belül találhatunk olyan exobolygót, melyen, akár korábban a Földön, megfigyelhetők az élet jelei.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: Arek Socha képe a Pixabay -en. 

TOP 5