„Egy fejlett civilizációval találkozni olyan lehet, mint amikor az őslakos amerikaiak találkoztak Kolumbusszal. Abból sem sült ki semmi jó."
(Stephen Hawking)
Vajon egyedül vagyunk-e az univerzumban? A legnagyobb valószínűség szerint nem, de nem csak ez az egyetlen kérdés, amire választ keresnek az univerzum mélységeit kutató asztrofizikusok. Ahogy a modern tudomány és technológia eszközeivel egyre közelebb kerülünk a földönkívüli élet felfedezésének lehetőségéhez, úgy sokasodnak az ehhez kapcsolódó kérdések is.
Egy hipotetikus, magasan fejlett távoli civilizáció képviselői vajon úgy viselkednének-e, mint Steven Spielberg klasszikus mozifilmje, a „Close Encounters of the Third Kind", vagyis a „Harmadik típusú találkozások" Földet meglátogató barátságos és jóindulatú idegenjei? Egyesek szerint igen, de szép számmal akadnak olyanok is,
AKIK SZERINT EGY ILYESFÉLE KAPCSOLATFELVÉTEL TRAGIKUS KÖVETKEZMÉNYEKKEL JÁRNA AZ EMBERI CIVILIZÁCIÓRA NÉZVE.
Michio Kaku japán elméleti fizikus a James Webb űrtávcső (JWST) idén október 31-én esedékes indításával kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy „rettenetes ötlet" lenne egy földinél magasabban fejlett idegen civilizációval való kapcsolatfelvétel.
(A James Webb űrtávcső legfőbb feladata olyan földhöz hasonló exobolygók megfigyelése lesz – többek között infravörös tartományban -, amelyeken teoretikusan az élet is elképzelhető.) "Úgy gondolom, elég nagy az esély arra, hogy kapcsolatba léphessünk egy idegen civilizációval" - nyilatkozta Kaku a The Guardian magazinnak. „Vannak olyan kollégáim, akik úgy vélik, hogy meg kellene szólítanunk őket. Szerintem ez egy szörnyű ötlet. " Michio Kaku nem áll egyedül az aggodalmával.
Kozmikus "fülek" lesik az univerzum mélyéről érkező jeleket
Frank Drake amerikai csillagász volt az első, aki 1960-ban a Virginia állambeli Green Bank-i Nemzeti Rádiócsillagászati Obszervatórium nagy rádióteleszkópját abból a célból fordította a Naprendszerhez viszonylag közel fekvő két csillagrendszer, a Tau Ceti, és az Epszilon Eridani felé, hogy magasan fejlett idegen civilizációk nyomára bukkanjon.
Drake megfigyelései ugyan nem hoztak eredményt, de ez a korai kísérlete vezetett el a földönkívüli civilizációk nyomait kutató SETI (Search for ExtraTerrestrial Intelligence) Intézet felállításához. A kaliforniai Mountain View-ban működő intézetben a távoli, Naprendszeren kívüli idegen bolygókról érkező esetleges rádiójelek nyomait keresik. A SETI kutatási programja abból a feltételezésből indul ki,
HOGY A FÖLDIHEZ HASONLÓ, VAGY ANNÁL JÓVAL FEJLETTEBB CIVILIZÁCIÓK MÁS CSILLAGRENDSZEREKBEN IS KIALAKULHATTAK,
és csakúgy, mint a földi civilizáció, rengeteg mesterséges eredetű elektromágneses jelet bocsátanak ki a világűrbe, amelyek foghatók a Földről.
Andrew Siemion, a Berkeley SETI Kutatóközpont igazgatója és a Breakthrough Listen projekt vezető szaktudósa 2012 óta kutatja a kozmoszt az idegen technológiákból származó jelek detektálására. "A földönkívüli intelligencia keresése szinte kizárólag azt használja, amit távérzékelési módszertannak hívunk" - nyilatkozta Siemion az Inverse online hírportálnak.
"Alapvetően nagy teleszkópokkal próbáljuk felismerni az elektromágneses sugárzások egy olyan típusát, amelyről tudjuk, hogy csak idegen technológiától származhat."
A SETI módszer tehát a kozmoszból érkező különleges elektromágneses jelek felfedezésén, nem pedig a vélelmezett idegenek felé sugárzott adáson alapul. "A földönkívüli intelligencia keresése szinte kizárólag passzív tevékenység" – ekként összegezte Siemion a SETI kutatási módszer lényegét.
Súlyos veszélyei is lehetnek a kozmikus kapcsolatfelvételnek
Mások azonban úgy gondolják, hogy aktívan, kezdeményezően kellene fellépni, hogy felhívjuk magunkra a vélelmezett földönkívüli civilizációk figyelmét. Ezt a célt szolgálja a METI (Messaging ExtraTerrestrial Intelligence) Intézet,
AMELY A KOZMOSZBA KÜLDÖTT KÓDOLT JELEKKEL SZERETNÉ ELÉRNI, HOGY RÁNK BUKKANJANAK AZ IDEGENEK.
Douglas Vakoch asztrobiológus, az intézet igazgatója szerint sokkal nagyobb eséllyel akadhatunk a feltételezett idegen civilizációk nyomára, ha nem csak „hallgatózunk", hanem aktívan keressük is a velük való kapcsolatot.
Egyesek azonban úgy vélik, hogy a METI hatalmas felelősséget vállal ezzel a módszerrel. John Gertz csillagász, a SETI Intézet korábbi igazgatója számos cikket írt, amelyekben erősen kritizálja a METI-t.
Túl nagy kockázatot vállalnak az egész emberiség nevében anélkül, hogy erre engedélyt kérnének az emberiségtől"
– fogalmazta meg az ezzel kapcsolatos éles kritikáját Gertz az Inverse-nek. Természetesen, akaratlanul is felhívhatjuk magunkra a figyelmet, hiszen az elmúlt száz évben, a rádiózás elterjedése óta rengeteg jel sugárzódott ki a kozmoszba.
"Ha egy másik civilizáció a Földre „nézne", biztosan felfedezné ezeket a jeleket, amelyeket szándékolatlanul szivárogtatunk ki az űrbe"
- vázolja a problémát a Berkeley SETI Kutatóközpont igazgatója. Siemion szerint komolyan figyelembe kell venni azt az opciót is, hogy egy másik, technológiailag fejlett civilizáció potenciálisan gonosz és ellenséges lehet. Ugyanezt gondolta az idegenekről Stephen Hawking is.
A 20. század egyik legnagyobb formátumú elméleti fizikusa szerint csaknem bizonyosra vehetjük, hogy a földin kívül más életformák is léteznek az univerzumban. Hawking úgy véli, hogy három főbb létforma létezhet a világegyetemben; a mikrobaszerű, az alacsonyabb rendű, valamint az intelligens élet.
A NÁLUNK SOKKAL FEJLETTEBB CIVILIZÁCIÓK ELŐBB-UTÓBB FELÉLIK SAJÁT BOLYGÓJUK TARTALÉKAIT,
és kozmikus „nomádokká" válnak, újabb felélhető hazát keresve a kozmoszban.
Hawking szerint egy ilyen magasan fejlett idegen civilizációval való randevú katasztrofális hatású lenne az emberiségre, valahogy akként, ahogy Amerika őslakóira is az volt a spanyol hódítókkal történt találkozás.
De hogyan lenne lehetséges a csillagközi utazás?
Az idegen civilizációk hipotetikus léte mellett a másik nagy és jelenleg megoldhatatlan kérdés a csillagközi vagy extragalaktikus űrutazás problematikája. (Előbbi a Tejútrendszeren belüli, utóbbi pedig a csillagvárosok, galaxisok közötti űrutazást jelenti.) A csillagközi utazás két kemény korlátja a távolság és az idő. A Naprendszerhez legközelebbi galaktikus szomszédunk az Alfa Kentauri a Földtől kereken 4,2 fényév távolságra fekszik.
E távolság érzékeltetésére álljon itt két példa. Ha a Föld-Nap közötti 150 millió kilométeres távolságot egy méternek tekintjük, akkor ebben a modellben az Alfa Kentauri közel olyan messze lesz tőlünk mint a tényleges Föld - Hold távolság, ugyanis 271 ezer kilométer kellene utaznunk ahhoz, hogy elérjük. A Naprendszert elsőként elhagyó, harmadik kozmikus sebességre felgyorsított Voyager-1-nek
76 EZER ÉVET KELL REPÜLNIE,
hogy elérje az Alfa Kentauri rendszerének külső határát. A másik nagy probléma a fénysebesség.
A vákuumbeli fénysebesség, mint abszolút fizikai állandó az elektromágneses hullámok terjedési sebessége, amely kerekítve 300 ezer km/s. (A fénysebesség pontos értéke 299 792,458 km/s.) Jelenlegi tudásunk szerint semmilyen hatás sem terjedhet ennél gyorsabban. Albert Einstein 1905-ben publikált speciális relativitáselméletének egyik tézise, hogy a vákuumbeli fénysebesség bármilyen inerciarendszerből mérve bármilyen irányban állandó, függetlenül az észlelő vagy a fényforrás sebességétől. Ebből viszont az következik, ha a kölcsönhatások terjedésének van maximuma, úgy ez valamennyi inerciarendszerre érvényes, és semmilyen test sem mozoghat ennél gyorsabban.
A csillagközi utazás, ha még sikerülne is megoldani egy űrjármű fénysebesség-közeli tartományra való felgyorsítását, majd lefékezését, évtizedekig, sőt távolabbi objektumok esetén sok ezer évig tarthatna.
MÉG AZ IDŐDILATÁCIÓT IS FIGYELEMBE VÉVE, EZ SZINTE ÁTHIDALHATATLAN PROBLÉMA, A JELENLEGI ISMERETEINK SZERINT.
A másik leküzdhetetlennek látszó akadály, még hogy ha egy tárgyat (űrhajót) képesek is lennénk felgyorsítani fénysebességre, a c sebességen a tömeg hullámtermészetűvé válik, azaz abban a formájában ahogyan elindult, nem létezne többé sem az űrhajó, sem pedig a személyzete.
Ugyanezekkel a problémákkal természetesen egy idegen civilizációnak is szembesülnie kell, ha képviselői történetesen el akarnak jutni a Földre. Egyesek azt feltételezik, hogy az időugrásokra az úgynevezett Einstein-Rosen hidakat, illetve a féreglyukakat használhatják fel az idegen civilizációk asztronautái.
A téridőben lévő nagy távolságok elméletben áthidalhatók lennének a féreglyukak közbeiktatásával,
ÁM A GYAKORLAT ITT IS KIJÓZANÍTÓ:
John Archibald Wheeler és Robert Fuller 1960-as évekbeli számításai szerint ugyanis a féreglyuk olyan gyorsan omlik össze, hogy azon még a fénysugár sem hatolhatna át. Hogy egy távoli magasan fejlett civilizáció át tudja-e hidalni ezeket a problémákat ugyanúgy nem tudható mint ahogyan az sem, hogy léteznek-e, és merre lehetnek.
