Skip to main content

 

Brann du Senon néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy megváltoztatja addigi életét. Az egykor hajléktalan, börtönviselt férfi – afféle örök lázadó figura –vásárolt egy mezőt Párizstól 60 kilométerre, a fontainebleau-i erdőben, ott elhelyezett néhány lakókocsit, és megszervezett egy hajléktalanokból álló lakóközösséget.

Cyril Marcilhacy fotóriporter 2013 augusztusa óta kíséri figyelemmel a „falu” mindennapjait, havonta egy-egy hetet töltve annak lakóival.

hirdetés

A Párizstól 60 kilométernyire fekvő, 280 négyzetkilométer alapterületű fountainebleau-i erdő kedvelt turistacélpont.

Változatos növény- és állatvilága számos képzőművészt is megihletett – köztük a jeles magyar tájképfestőt, Paál Lászlót, akinek Út a fontainebleau-i erdőben című képét bronzéremmel díjazták az 1878-as párizsi világkiállításon. Cyril Marcilhacy egyik fotóján egy zimankós téli reggel látható, a fák között a hajléktalanközösség lakókocsijaival.

A közösség alapítója és vezetője, Brann du Senon.

A férfi néhány évvel ezelőtt határozta el, hogy segít bajba jutott, fedél nélkül maradt embertársain. Az általa létrehozott „falu” célja menedéket és élelmet nyújtani a rászorulóknak, hogy testileg és lelkileg feltöltődve térhessenek vissza a társadalomba.

A cikk ide kattintva folytatódik...

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás - Fotó: Cyril Marcilhacy / Cosmos

TOP 5