Amikor elhagyjuk a zalai dombokat, az ott meghúzódó kicsiny falvakat, annak utolsó házait és beérünk egy erdőbe, ott kezdődik Paulicsék birodalma. De milyen is ez a birodalom, azaz kik azok a modernkori nomádok?
Az Édenben, mert akár így is nevezhetnénk a család otthonául szolgáló területet, nincs áram, nincs csapvíz, se stressz, se munkamánia, nincsenek főnökök, nincs mozi, hamburger meg chips a gyermekeknek, se tv, és még sorolni lehetne, mi minden, amit a magyar átlagpolgár a civilizáció vívmányának tart.
Pontosan nem lehet tudni, hol él ez a család, ennek két oka is van. Egyrészt a hatályos jogszabályok szerint legelőn nem lehet lakni, másrészt a kis közösség, érthető módon, nem szeretne turistalátványosság lenni.
Miért is kell, kellene a várostól elszakadni?
Ahogy nyilatkozik a kisfilmben a családfő, ez az élet, ez az igazi élet, hisz csak így adhatunk gyermekeinknek gyökereket és szárnyakat. E célból közel kell lakni a földhöz, hisz az ember feladata az, hogy a természetben, azzal teljesen harmóniában éljen, mely csak úgy lehetséges, ha az ember maga is nomádként él.
A gyerekek így nem kórházban születtek, iskolába se fognak járni, mégis megtanulják a családfő szerint azt, amire szükségük lesz az életben. Bendegúz pl. 6 éves korára megtanult olvasni, szinte csak úgy magától. Ettől függetlenül, - bár csak röviden utalnak erre a filmben -, a gyerekek mégis „elmehetnek szerencsét próbálni”, azaz pl. kollégiumba, de úgyis vissza fognak térni, hisz ez lesz (csak) természetes nekik.
A család különben télen-nyáron jurtában él, így megtekinthetjük, milyenek is a hétköznapok egy sátorban, milyen a reggel és az este. Hogyan táplálkoznak, hogy tartanak állatokat, hogy járják az erdőt, hogy fűtenek és tüzelnek, mit tanulnak és olvasnak, stb.
Érdekes megállapítás, hogy a gyermekeknek csak annyi ingóságuk van, amennyire eltartásukhoz szükség van. Így néhány játékon, könyvön kívül nem is kell más. Közben a gyerekek is elmondják, hogyan telik egy napjuk, majd az is kiderül, hogy az apa egy japán gyógymasszőri képesítést megszerezve (részben) ebből tartja el a családot. (A maszírozásért pl. húst, tojást kapnak a falubeliektől, vagyis amit kell, cserekereskedelem útján szerzik be.)
Közben a film bemutat egy ópusztaszeri családot is. Magyar Rolandék, bár a film készítésekor még hetente egyszer boltban vásároltak, elmondják, hogy pár éven belül teljesen önellátóak szeretnének válni. Paulicsékhoz hasonlóan ők is azt mondják, hogy a földet kizsigereltük, a világot elrontottuk, az rossz irányba halad, ezért vissza kell térnünk a természetbe. Magyarék tehát példát akarnak mutatni, villanyuk (azonban) van, így számítógépet is használnak, de autójuk, folyóvizük nekik sincs.
Néhány száz évet visszalépni az időben, az miért jó? – teszi fel a kérdést a riporter.
Mi erre abszolút nem gondolunk, nem vissza, hanem előre lépünk az időben. És remélhetőleg ez a jövő, és nem pedig a múlt. – hangzik a frappáns válasz.
A Magyar család a film készítésekor még elég szűkös körülmények között élt, de remélik, hogy beinduló internetes üzletük meghozza majd azt a várt sikert, amely révén változtathatnak mindezen. Hisz különben állatokat is tartva mindent megtermelnek maguknak, a megszerzett tudást pedig tovább adják gyermekeiknek, hatást gyakorolva mindezzel az emberekre, a nagyobb, ma még tudatlanul élő közösségre. A film kitér arra is, hogy ez a család volt az, mely anno nagy port kavart a médiában azzal, miszerint még a büntetést is vállalták azért, mert nem voltak hajlandók beoltatni gyermeküket. (Gyermekük láthatólag egészséges különben, az apa is úgy nyilatkozik, hogy kislányuk makkegészséges.)
Természetesen ez a család is részben önellátó, pl. maguknak varrják a ruháikat, eltartják magukat a kerti növénytermesztésből és az állattartásból, stb., de mint fentebb olvasható, teljesen ők sem képesek elszakadni a társadalomtól.
Mi lesz akkor, ha a gyermek 18 évesen nem ezt az életet akarja? – teszi fel a kérdést a riporter.
A válasz igen érdekes. – A gyermeknek nem abba a világba kell integrálódnia, ami most van, hanem abba kellene, amit nekünk kellene kialakítanunk.
Érdekes ténymegállapítás, hogy egyik családfenntartónak se hiányzik a „régi” élete, ahogy elmesélik, mindent egyszerűen kell csinálni, és akkor mindenre van idő, ahogy ez régen is volt. Ahogy szemléletesen fejti ki a Göcsejben élő anya: - Igazából még nem éreztük a hűtőszekrény hiányát… Manapság uis minden túl van bonyolítva, városi életünk túlontúl komplikált.
Végezetül a riporter kitér arra is, hogy bár sokan hagytak fel a zakatoló, túlfeszült városi élettel és vágtak bele az önellátásba, sokan mégis felhagyni kényszerültek álmaik megvalósulásával, mert vagy elfogyott pl. a pénzük, vagy nem volt meg a megfelelő tudásuk, vagy egyszerűen megijedtek az első hideg téltől.
(Hm! A film nyilván sok vitát váltott ki eddig is, és még fog is e cikk megjelenése kapcsán, mégis érdemes azonban elgondolkodni azon, hogyan tehetnénk életünket jobbá, egyben legalább részben önellátóvá. Minderre addig lenne szükség, míg egyszer unokáink a már nem is olyan távoli jövőnkben erre maguktól rákényszerülnek majd.)
TOP 5
