Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

b_700_700_16777215_00_images_thumbnails_aDSC_0679.JPG

Az Országgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amely szerint szankcionálhatók a nem nyereséges szuper- és hipermarketek. Ha nem akarnak bezárni 2018-tól, akkor nagyon meg kell drágítaniuk a termékeiket. A CBA malmára hajtják a vizet.

Csont nélkül átment a parlamenten a kormány javaslata, amely a külföldi hátterű hipermarketeket és szupermarketeket nehéz helyzetbe hozza, a hazai láncoknak pedig kedvez. Az Országgyűlés elfogadta azt a javaslatot, amely 2018-tól megtiltja a napi fogyasztási cikkek árusítását azoknak a nagyobb üzleteknek, amelyek nem képesek nyereséget termelni két egymást követő évben. A képviselők 116 igen szavazattal, 34 nem ellenében és 25 tartózkodás mellett fogadták el a kereskedelemről szóló törvény módosítását.

Ez az egész azt eredményezi, hogy vagy három év múlva bezár a Tesco, Auchan, Metro, Spar, Lidl, Aldi, vagy ha ezt nem akarja, akkor jelentősen megdrágítja a termékeit. Most az említett üzletek nagy része papíron veszteséges, és nem is lesz egyszerű pluszba kerülniük, mert a kormány durván 30 milliárd forint terhet a nyakukba sóz jövő év elejétől. Így pedig igencsak meg kell emelniük a termékeik árát ahhoz, hogy 2018-tól ne legyenek veszteségesek. Ez a CBA malmára hajthatja a vizet (és nem is ez az egyetlen törvény mostanában, amellyel a CBA relatív pozíciója erősödhet). Másrészt pedig akik vásárolnak ezekben az üzletekben, kénytelenek lesznek több pénzt otthagyni az boltokban.

Erről ebben a cikkünkben részletesen írtunk.

Az Országgyűlés döntésével ugyancsak 2018-tól betiltotta a bruttó 400 négyzetméteresnél nagyobb, napi fogyasztási cikkeket árusító üzletek működését a világörökségi területeken, az ottani értékek, valamint a városkép és a környezet védelmére hivatkozva.

A Tesco, Auchan és más külföldi hátterű cégeknek nagy csapás lesz még, hogy már a kormány támogatását is élvezi az eredetileg KDNP-s javaslat a boltok zárva tartásáról, amelyről hamarosan szavazhat a parlament.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

A képet a Tescoról Takács József fotográfus készítette.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás