Elszabadult a pokol a Tescóban, egymást taposták ez emberek a lapostévéért.

Elszabadult a pokol az Egyesült Államok és Nagy-Britannia bevásárlóközpontjaiban, ahol a mai napon tartották meg a karácsonyi bevásárló-szezon hivatalos kezdetét jelentő napot, ismertebb nevén a Fekete Péntek (Black Friday) elnevezésű akciót.

Káoszba és erőszakba fordult a Fekete Péntek az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában is; több ezren rohamozták ugyanis meg a bevásárlóközpontokat a gigaakciókért.

hirdetés

A Daily Mail beszámolója szerint a briteknél például hiába hívta ki több bolt személyzete is a rendőrséget, többnyire ők sem tudták megfékezni a leárazott termékekért folytatott ádáz harcot. Emiatt egy Manchesteri Tescót 36 perccel a nyitás után be is kellett zárni, akkora káosz lett az üzletben. 

Egy másik brit bevásárlóközpontban pedig ráesett egy lapostévé egy nőre, miközben - a tudosítások szerint - tinilányok dobálták egymást adventi naptárakkal. A helyszíni beszámolók szerint az üzlet szinte teljes személyzete kisebb-nagyobb sérüléseket szerzett.

Mi ez a sok akció, leértékelés a magyar boltokban?

Kutatásokból tudjuk, hogy a magyar vásárlók kimondottan árérzékenyek, a leértékelésekkel hatásosan be lehet csalogatni őket a boltokba: háromból egy vásárló aktívan keresi az akciókat. Nem véletlen tehát, hogy a klasszikus leárazási időszakokon (karácsony utáni, nyári szezonális akciók) túl is keresik a boltok az alkalmat arra, hogy kedvezményekkel csábítsák be a vevőket.

Így az sem meglepő, hogy idén már a Black Friday is egyértelműen megjelent a hazai boltokban, de leginkább a webshopokban. Az akció látványosan sok hazai üzletet - és minden bizonnyal sok vásárlót is - megmozgat. Igaz, egyelőre nehéz elképzelni, hogy a magyarok is a boltok bejáratánál sátrazzanak néhány év múlva.Ehhez azonban legalább olyan akciókra lenne szükség, mint például a tengeren túlon, ahol nem ritka a 90 százalékos árkedvezmény sem (minden termékre!).

Forrás

TOP 5

Ne maradjon le
egy hírről sem

utajovobe.eu
Rendszerezett a fenntartható fejlődés oktatásához is felhasználható tudás. Segíti az oktatók környezeti nevelésének beépítését az oktatott tantárgyakba.

Copyright © 2011 Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel - Útajövőbe.eu. Minden jog fenntartva.
Weboldal programozás, karbantartás SelfMed.pro. Villám tárhely Szerver.eu