Skip to main content

A HIV-1 vírus és az AIDS terjedését az egyre kiterjedtebb és egyre nagyobb forgalmú közlekedési hálózatok, valamint az orvosi ellátásban és a szexuális viselkedésben a 20. század elején Afrikában bekövetkezett változások segítették elő, írják a kutatók a Science magazin e heti vezércikkében.

Noha a kutatók már régóta tudják, hogy az emberek közt sok millió megbetegedést okozó és eddig mintegy 1,6 millió halálos áldozatot (WHO, 2012) szedő M HIV-1 vírus a csimpánzokról került az emberekre, máig vitatkoznak azon, honnan indult ki a világjárvány. Nuno Faria és munkatársai az Oxfordi és Leuveni Egyetemről a HIV-1 vírusok genomszekvenciáinak összehasonlításával és az járványtani adatok elemzésével megállapították, hogy a fertőzés kiindulási helye Kinshasa (a Kongói Demokratikus Köztársaságjelenlegi főváros) volt az 1920-as években. Eredményeiket a Science magazin legújabb számában ismertetik.

Hogy jutott át a HIV az emberre?

A szakemberek valószínűsítik, hogy a HIV (illetve annak főemlősöknél előforduló formája, a SIV) vírus csimpánzról került át emberre, mégpedig vadászat során. A csimpánzot elejtő vadászt az állat vére fertőzhette meg, és azután ebben az emberben mutálódott emberekre veszélyes kórokozóvá.

Noha időről időre felbukkannak olyan (a rasszizmust sem nélkülöző) feltételezések, hogy a fertőzés szexuális kontaktus révén jutott át majomról emberre, a témával foglalkozó szakemberek ezt szinte teljesen kizártnak tartják. Egyrészt nem ismertek olyan törzsi szokások, amelyeknél elfogadott lenne az állatokkal való közösülés. De még ha el is fogadnánk, hogy nagyritkán előfordul ember és csimpánz között szexuális érintkezés (amire nincs semmilyen bizonyíték), akkor is valószínűtlen, hogy pont ez a feltehetően magányos ember tudta volna átadni a vírust embertársainak.

Egyetlen HIV vírus okozta a világjárványt

A kutatók a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium HIV-szekvenciákat tároló adatbázisának elemzése alapján megállapították, hogy a HIV legalább 13-szor került át az emberre különböző főemlősökről, de ezek közül az átadások közül csupán egy eset vezetett a világjárvány kialakulásához.

Noha a legkorábbi HIV-1-gyel fertőzött embertől vett vérminta 1959-ből származik (ezt Kinshasában őrzik) a kutatók elemzéseik alapján nagy biztonsággal állítják, hogy az emberi fertőzéseket okozó HIV-1 M típusa az 1920-as években (1909 és 1930 között) bukkant fel Kinshasában. Azt is rekonstruálták, hogy a máig 75 millió fertőzést okozó világjárvány forrása egyetlen fertőzött ember volt.

A vírus terjedése

A vírus terjedését rendkívüli módon felgyorsították a Kinshasában akkoriban fennálló körülmények. A város közlekedési csomópont, valamint kereskedelmi központ volt. Innen szállították a különböző helyekre többek közt az elefántcsontot és a bozóthúst (a vadállatok húsát), és ez összekötötte a városi és a vidéki területeket. Az 1920-as és az 1950-es évek közt azután az elszaporodott vírus elindult világhódító útjára.

Ezt nagymértékben elősegítette a vasútvonalak kiépítése, és a belga bevándorlók (főleg férfiak) igényei miatt felvirágzó prostitúció és szexuális szabadosság. Az akkori belga gyarmaton szinte minden fontosabb pozíciót fehér emberek töltöttek be a hivatalokban és vasútnál. A helyzetet még tovább rontotta, hogy a szexmunkások rengeteg betegséget összeszedtek, amelyet a klinikákon nem steril injekciós tűkkel beadott injekciókkal kezeltek.

A helyzetből következően csak az volt a kérdéses, hogy mikor üti fel a járvány a fejét Afrikán kívül. Erre viszonylag sokáig kellett várni. Az Egyesült Államokban a vírus valószínűleg az 1970-es évek közepe-vége óta van jelen. 1979 és 1981 között LosAngeles-i és New York-i orvosok számos olyan esetet jelentettek, amikor ritka tüdőgyulladással, rákkal vagy más betegségekkel fordultak hozzájuk homoszexuális férfiak.

A népegészségügyi tisztviselők 1982-től kezdték el használni a „szerzett immunhiányos tünetegyüttes” (azaz acquired immunodeficiency syndrome vagy AIDS) kifejezést az opportunista fertőzések (legyengült immunrendszerű egyénekben előforduló fertőzések), a Kaposi-szarkóma és a Pneumocystis jiroveciitüdőgyulladás előfordulására korábban egészséges embereknél. Az AIDS hivatalos nyomon követése is ebben az évben kezdődött az USA-ban. A vírust magát 1983-ban sikerült azonosítani.

Forrás

Kép: AIDS betegeket kezelő kórház Kongóban, Forrás: AFP/Christophe Simon

TOP 5