Skip to main content

Smartkas Mészáros Dávid 

Mészáros Dávid, a Smartkas agrártech startup alapítója és vezetője is bekerült az amerikai Forbes 30 Under 30 listájára. A fiatal cégvezető az Indexnek beszélt arról, hogyan jutott el odáig, hogy pár hónap alatt már királyi családokkal tárgyal cége innovatív mezőgazdasági megoldásairól.

Megérkezett a repülőjegy. Természetesen az első osztályra szólt. Nincs mit csodálkozni rajta, elvégre ha egy államnak – ebben az esetben Katarnak – saját légitársasága van, akkor az uralkodó miért is ne a legnagyobb luxus közepette utaztatná leendő üzletfelét.

hirdetés

Miután a gép leszállt, Mészáros Dávid az elsők között hagyhatta el – ez is az első osztályon utazók kiváltsága –, és ahogy kitette a lábát, a repülő mellett már várta egy ragyogó, fehér Audi Q7-es az elegánsan felöltözött sofőrével. A biztonsági kapukkal nem kellett vesződni, rögtön az uralkodócsalád magánrepülőtere felé vették az irányt, majd a sejk személyes sofőrje a hotelbe vitte a magyar vállalkozót, ahova a csomagjai már rég megérkeztek. Amíg Katarban volt, sofőrt és asszisztenst biztosítottak számára, hogy minden gördülékenyen menjen, a kötelező köröket letudva pedig a családdal is találkozott, és minden tiszteletet megadva, az ottani szokásokhoz igazodva a helyiek hamar maguk közé fogadták.

Milliárdos üzletek a Közel-Keleten

Mészáros Dávid nemcsak a katari uralkodó magánszállásán járt, hanem Szaúd-Arábiában, a királyi palotában is, de az Egyesül Arab Emírségekben is hasonló körülmények között fogadták.

OLYAN HELYEKEN KÖTÖTT TÖBB MINT 10 MILLIÓ EURÓS ÜZLETEKET A KIRÁLYI CSALÁDDAL, SEJKEKKEL, HERCEGEKKEL, AHOL 1000 MILLIÁRDOS OLAJ- ÉS GÁZIPARI DÖNTÉSEKET HOZNAK.

És hogy mit keresett ott egy magyar tehetség, aki kevesebb mint egy évvel ezelőtt indította el a startupcégét?

Mészáros Dávid egyike annak a két magyar fiatalnak, aki felkerült az amerikai Forbes 30 legtehetségesebb 30-on aluli személyeinek listájára – igaz, márciusban már betöltötte a 30-at. A középiskolát két évvel korábban fejezte be, majd az ELTE-n hallgatott jogot, de a harmadik évtől már külföldön tanult. Egyszerre három egyetemre járt – Budapest mellett Bécsben és Salzburgban –, így a vonat volt az első számú otthona.

Külföldön sem mindig a megfelelő helyre mennek a pályázati pénzek, ez adta az ötletet

A technológia és az innováció egyre inkább magával ragadta, és a 2010-es évek közepétől nagyjából 40 európai uniós projektben vett részt, amelynek a fenntarthatóság állt a középpontjában, többek között tagja volt a csapatnak, amely a digitális algoritmust írta, amelynek köszönhetően Párizs okosvárosnak számít, de dolgozott a Vodafone-nal, a NASA-val, az MIT-vel vagy épp az Airbusszal is.

Ezek a projektek adták meg a lökést, hogy megalapítsa a cégét, mivel látta, hogyan pazarolják el a pályázati pénzeket külföldön is.

Ott sem mindig oda költik el ezeket az összegeket, ahova kellene. Előfordult, hogy százötven euró volt kiszámlázva tollanként, vagy éppen egy egyszerű honlapra százötvenezer euró. Ehhez képest mértékletességet vittem az üzletbe, okosan költöttem el a forrásokat, és ugyanabból a pénzből tízszer-hússzor vagy akár százszor annyit tudtam elérni

– mondta az Indexnek Mészáros Dávid, aki észrevette, hogy a mezőgazdaságban sem a megfelelő helyre kerülnek az erőforrások, ezért létrehozta a Smartkas céget, amely zöld, megújuló okosüvegházakat, beltéri farmokat tervez és hoz létre, vagyis egy megoldásban egyesíti a kettőt.

A fejlesztés négy technológiai komponensből áll össze:

  • az egyik az üveg, amely energiát generál az éjjeli ciklusra, miközben a természetes napfényt átengedi, emellett véd a fényszennyezéstől, ezért tulajdonképpen bárhol létre lehet hozni;
  • a másik a vízrendszer, amely 90-95 százalékos vízspórolást segít elő, és nem is használ semmilyen meg nem újuló vízforrást;
  • a harmadik a technológia, amely éppen annyi szén-dioxidot ad a növényeknek, amennyit még fel tudnak venni, viszont a szén-dioxid egyáltalán nem kerül a levegőbe, tehát teljesen karbonsemleges;
  • a negyedik pedig a szoftver, amely az egészet vezérli.

Megújuló élelem a világon bárhol

Ezeknek köszönhetően pedig egész évben, a nap 24 órájában, bármilyen klímában több mint 50-féle zöldséget, gyümölcsöt tudnak termeszteni, méghozzá méregszerek, kemikáliák nélkül. Emellett nagyjából 50-szer annyit képesek termelni, mint a hagyományos farmok, ráadásul helyi áruról van szó, sőt az egész automatizált, csak leszedni kell a terméket, ami a jelenlegi járványhelyzetben kifejezetten előnyös.

Smartkas zöldség és gyümölcstermesztés a nap 24 órájában

A SMARTKAS ÍGY KEVÉS EMBERREL A VILÁGON BÁRHOL KÉPES MEGÚJULÓ ÉTELT ÉS VIZET KÉSZÍTENI, AMELYEK MINDEGYIKE NÉLKÜLÖZHETETLEN AZ ÉLETHEZ.

Igaz, a cég csak 2020 májusában indult el, már így is óriási a kereslet iránta, a legnagyobb országok (Egyesült Államok, Kína, Oroszország) mellett kisebbekkel (Feröer, Málta) is kapcsolatban vannak. Sőt a vállalat a jövő héten megy a frankfurti értéktőzsdére egy 25 millió eurós green bond konstrukcióval, amellyel üvegházakat és okosfarmokat építenek öt európai nagyvárosban: Amszterdamban, Londonban, Monacóban, Münchenben és Toulouse-ban.

És a gyors fejlődésnek köszönhetően kerültek kapcsolatba a Közel-Kelettel is. Mészáros Dávid a korábbi munkái miatt ismerkedett meg több politikussal is, sőt a katari kormány és a Samsung között ő segített a szerződéseknél, ennek köszönhetően abban a térségben is megnyíltak előtte a kapuk. Így került katari, szaúdi, emírségekbeli előkelőségek közelébe, és kötött velük hatalmas üzleteket.

Vízpozitív rendszerünk van, amely nem használ helyi vizet, ezért a sivatagi országoknak aranyat ér. Másrészről az ételek, a friss gyümölcsök, zöldségek több mint 90 százalékát külföldről hozzák be, márpedig ezek az országok tíz, húsz, harminc éven belül teljesen függetlenedni szeretnének az importtól, és ebben is segítünk nekik

– mondta az Indexnek Mészáros Dávid, aki nemcsak a Smartkas alapítója, hanem tulajdonosa és vezérigazgatója is egyben.

Az Egyesült Arab Emírségek, Katar és Szaúd-Arábia 10 és 25 millió euró (3,6 és 9 milliárd forint) közötti összeget fektetnek be egy farmba, ami aligha jelent nagy terhet az olajban úszkáló országok számára, pláne, hogy nagyjából három év alatt megtérül számukra a befektetés.

Segítség az embereknek és a környezetnek

A technológia lehetőséget nyújt arra, hogy az embereken és a környezeten is segítsenek, ezért a cégvezető szándéka, hogy a világbankkal közösen Afrikában és Brazíliában is létrehozzanak okosüvegházakat, beltéri farmokat.

Brazíliában az az apropója, hogy egy hektár Smartkas száz hektár kiirtott esőerdőt tud kiváltani, ez a projekt már folyamatban van. Afrikában az a célunk, hogy ellássuk élelemmel és vízzel az embereket, elsősorban a szubszaharától délre. A világbank imádja az ötletet, mivel hosszú távú megoldás, elvégre a farm folyamatosan megújul, és minden évben élelmet termel, ezzel szemben most sokkal kevésbé gazdaságosan használják az erre szánt keretet, mert bár több ezer tonna ételt vásárolnak, az elfogy, és lehet venni újra

– mondta az alapító, akinek az a terve, hogy egy-két éven belül Magyarországra is telepít okosfarmot.

Mészáros Dávidnak tehát nincs oka panaszra, az ötlete remekül bevált, a fejlesztéséért sorban állnak a sejkek, a hercegek, sőt a világon mindenhol. A gyors növekedést mutatja, hogy az amszterdami cég az első hét hónapjában 1,2 millió eurót termelt, amely 10-15 millió euróra emelkedik idén. A Smartkas értéke kevesebb mint egy év alatt elérte a 40-50 millió eurót (14-18 milliárd forintot), de a cég a tulajdonos tervei szerint jövőre már 150 millió eurót is érhet, miután tőzsdére mennek, valamint lezárulnak a most futó projektek.

Forrás - Nyitókép: SMARTKAS

TOP 5