Skip to main content

 

Cáfolta a Hír Televíziónak az egészségügyi világszervezet, hogy érdekcsoportok állnak a vöröshúsfogyasztás rákkeltő hatásáról szóló kutatás mögött. A piaci szereplők viszont a jelentés ellenére sem tartanak a fogyasztás visszaesésétől. Egy szakértő szerint nem önmagában a vöröshúsfogyasztás, hanem a helytelen táplálkozás jelent veszélyt az egészségre.

Hétvégén is sorban állás volt a Nagyvásárcsarnokban. Az árusok szerint a forgalmon egyelőre nem érzékelhető az, hogy az Egészségügyi Világszervezet friss jelentése szerint rákkeltőek lehetnek a vörös húsok és a földolgozott hústermékek.

hirdetés

A forgalmon ezt most nem lehet érzékelni, a halottak napjára készülünk. Igazából nagyon sok vevőtől halljuk vissza, nyilván mindenki néz tévét, hallgat rádiót, de igazából közben vásárol. Mikor megbeszéljük ezt a problémát, közben megveszi azt a kis kolbászt, azt a párizsit, azt a sonkát. Nem érzem ezt még problémának” – mondta Szőke Attila, az egyik üzlet tulajdonosa.

Egyelőre a szürkemarha-tenyésztők sem tartanak attól, hogy visszaesne a kereslet. „Nem kaptunk semmiféle visszajelzést, hogy rossz minőségű lenne a hús, vagy valaki is megbetegedett volna az általunk nevelt szürkemarhákból készült termékekből” – mondta a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának tájegységvezetője, Wágner László.

A WHO szerint napi 50 gramm feldolgozott hús rendszeres fogyasztása 18 százalékkal növeli a vastagbélrák kockázatát.

Egy ásotthalmi mangalicatenyésztő szerint azonban a megfelelően kezelt és tartósított vöröshús-készítmények nem okozhatnak betegséget. „Nincsen összefüggés a rákkeltés és vörös szín között, hacsak nem festik meg valamivel. Mert ilyen is van, valamilyen festőanyaggal befestik a húsokat, de biztos, hogy lobbiérdek van mögötte. Az ilyen szabadkereskedelmi megállapodás előszeléből nem kérünk” – hangsúlyozta Fackelmann István, gazdálkodó.

A WHO a Hír TV kérdésére cáfolta, hogy valamely érdekcsoport állna a kutatási eredmények mögött. „A WHO számára nagyon fontos a pártatlanság és függetlenség. Csak a tudományos bizonyítékokat vesszük figyelembe, nem törődve külső érdekcsoportokkal. Nagyon sok ilyen érdekcsoport van, például ott van a mezőgazdasági lobbi, de ezzel együtt tudjuk, hogy a vegetáriánusok meg azt szeretnék, ha teljesen leállnánk a húsfogyasztással. Semelyikükre sem hallgattunk. Csak a már létező bizonyítékokat néztük” – mondta Gregory Härtl sajtókoordinátor.

Az általunk megkérdezett táplálkozástudományi szakértő szerint reális a WHO jelentése, ugyanakkor nem a vörös húsok mellőzése jelent megoldást.

„Nem eszünk elég rostot, elég ballasztot, nem eszünk elég gyümölcsöt és zöldséget; ezek az komponensek, élelmi anyagok hivatottak lekötni a füstölt húsokból képződő káros ágenseket. Nemcsak a hús a hibás, minden más is, amit nem csinálunk jól” – mondta Tóth Gábor okleveles élelmiszeripari mérnök.

Közben a kormány módosítaná a Magyar Élelmiszerkönyvet, melyben növelnék a többi közt a virsli és a párizsi és a krinolin minimális hústartalmát is. A termelők szerint ez valószínűleg áremeléssel jár majd.

„Nem hiszem, hogy ez bármilyen következményekkel jár a mi esetünkben. Nyilván ahol erre rendezkedett be a gyártás, ahol olcsó alapanyagokból állítottak elő készterméket, ott várható emelés” – mondta Püski László, a Püski Manufaktúra Kft. igazgatója.

Az új élelmiszerkönyv módosítása egyelőre csak javaslat, az új szabályokat év végéig rögzítik.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

A kép csak illusztráció

 

TOP 5