Skip to main content

 

A boltlátogatási szokásokat vizsgálva megállapítható, hogy a vásárlók döntéseiket tovább racionalizálták 2014-ben is.

Egyre több alkalommal, egyre nagyobb értékben vásároltak a háztartások tavaly - derül ki a GfK most kiadott Kereskedelmi Analízisek tanulmányából. Növekszik a kisebb alapterületű, szűk választékot és főleg olcsóbb termékeket kínáló diszkontok piaci részesedése.

hirdetés

A lakosság saját anyagi helyzetének pesszimistább megítélése a fogyasztói várakozások mérséklődését hozta 2014-ben, ám ezt a csökkenést a vásárlási hajlandóság javulása ellensúlyozta, így a fogyasztói bizalom szintje összességében stabil maradt.

A növekedés ellenére regionális összehasonlításban továbbra is lemaradásban vagyunk mind a kosárérték, mind pedig a vásárlások gyakoriságának tekintetében.

Kevésbé ötletszerűen vásárolunk

A boltlátogatási szokásokat vizsgálva megállapítható, hogy a vásárlók döntéseiket tovább racionalizálták 2014-ben is. Ez többek között megnyilvánul abban is, hogy a háztartások kétharmada maximum 3 boltot látogatott tavaly havi rendszerességgel.

A diszkontok növekednek

A kereskedelmi csatornák közül 2014-ben a hipermarketek kettő, míg a kisboltláncok egy százalékpontot veszítettek piacrészükből. A diszkontok és szupermarketek tavaly is stabilan tartották 17-17 százalékos piaci részarányukat. Az adatok szerint ugyanakkor a lakóhelyhez közeli, jellemzően szűkebb áruválasztékot kínáló és jelentősen a saját márkákra támaszkodó diszkontüzletekben nagymértékben nőtt a kosárérték.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat

Kapcsolódó anyagaink: 

Forrás

A kép csak illusztráció

TOP 5