Skip to main content

 

Nagyon nagyméretű zöldségeket láttam fotókon egy előadáson, ez pedig rögtön felkelti az ember érdeklődését.

Az előadást a miskolci Ökológiai Intézet vezetője, Gyulai Iván tartotta, aki tapasztalatairól beszélt, hogyan is lehet ekkora bio zöldségeket termeszteni úgy, hogy közben nem pusztul a talaj. A talaj ugyanis tizenhétszer gyorsabban pusztul Európában, mint amennyire újratermelődne, így nem nehéz kiszámolni, hogy mikorra fog végleg kimerülni.

hirdetés

Ezt az erőforrást tehát mindenféleképpen őrizni kell, hisz élelmezésünk alapja, ma azonban még sajnos nem tudatosult az emberekben az, hogyan is kellene megőrizni mennyiségileg és minőségileg ezt az erőforrást.

Ehhez megfelelő művelési módot kell választani, mely teljesen más, mint a „hagyományos”. Ennek alapelvei, főbb gondolatai az alábbiak:

A talajt senki sem szántja a természetben, mégis terem.

Gyulai Iván az erdőt járva vette azt a mintát, amit úgy fogalmaz meg, hogy az erdőben senki sem szántja a talajt, mégis terem benne minden. Vagyis nem kell szántani (és ásni) a termőföldet ahhoz, hogy növényeket tudjunk termeszteni, a nagyüzemi mezőgazdaság azonban mégis ezt teszi, pusztítva ezzel a talaj biodiverzitását. Azok az élőlények ugyanis, pl. baktériumok, melyek csak a földben belül élnek meg és ott fejtik ki hasznos tevékenységüket, a szántással és az ásással a felszínre kerülnek, és ott elpusztulnak, amik meg fent élnek, azok lekerülnek a mélybe, és szintén elpusztulnak. A talajt természetesen merítik még az ott termesztett növények is, így a földeket műtrágyával kell kezelni, hogy az éves termésátlagokat produkálni lehessen. Mára már nyilvánvaló, hogy ez a művelés nem fenntartható, egy idő után egyszerűen végleg kimerülnek, tönkremennek a földek. Gyulai Iván évekig, 1999-től kb. 2010-g kísérletezett azzal, hogyan termeszthető ásás nélkül a konyhakertben bármely zöldség, de csak néhány éve tart előadásokat, hogy ismertesse tapasztalatait. Előadásai révén sokan vágtak bele hasonló kertkultúrába.

Érdemes a filmet megnézni, akár kezdőknek is, hogyan kell eredményesen a termőföldet, a kertet „megművelni”, pontosabban úgy termeszteni zöldséget és gyümölcsöt, hogy a talaj, mint ahogy az erdőben is, évről-évre rendelkezésre álljon, megújuljon. (Aki nem szeretné, vagy nincs ideje végignézni a filmet, az itt olvashat bővebben a technológiáról.)

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: maga a videó

TOP 5