Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

dombhaz1.jpgEgyik fogalom sem teljesen egzakt. A „dombház” kifejezést jelenleg nem tartalmazza a wikipedia.hu. Én az olyan épületeket értem bele, amik bármi módon, de földdel vannak borítva. Vagyis amelyiknek nincs cseréppel vagy palával, vagy náddal, stb. borított teteje. Ebben a meghatározásban tehát a barlang is benne van.

Nem véletlenül. Ugyanis a földdel borított terek a legegészségesebbek az ember számára. Most indoklásként elégedjünk meg annyival, hogy így vagyunk drótozva/teremtve, kalibrálva (ki-ki válassza a neki leginkább tetsző megfogalmazást). Vagyis azon évezredek (évmilliók) során, amíg a mai embert a természet kialakította, az ember kizárólag a föld felszíne alatt talált menedéket. Csupán néhány száz éve, hogy magunk tudunk menedéket kialakítani magunknak. Ez alatt a „rövid” idő alatt még nem változott meg a működésünkben semmi. Sem a fiziológiai, sem a pszichés működésünk nem változott meg.

Tudom, hogy ezzel a tézisemmel magam ellen hangolom az emberiségnek kb. a felét, ugyanis a hölgyek nem kívánkoznak szabad akaratukból föld alá. Kár. Ugyanis nem vesztenének vele semmit, viszont sokat nyernének vele.

Ahol most élnek – laknak és dolgoznak – ezek a tiszteletre méltő hölgyek, ott sem látnak ki a födémen keresztül, csupán az ablakokon keresztül. A dombházak annyival nyújtanak többet, hogy a cserép tetős házakban még egyáltalán nincs felső világítás természetes fénnyel, míg a dombházakban eléggé elterjedt megoldás a felülvilágító ablak.

De a klíma – a hőmérséklet és a páratartalom - is sokkal egészségesebb, ha földdel van borítva az épület. Sőt. Nem csak egészségesebb, hanem az az igazán egészséges. Pláne, ha az épület közepén elhelyezett lánggal égő tűzzel fűtik ezt az épületet! Ugyanis a tűzből felfelé távozó huzat az épület nyílászáróin keresztül állandóan friss levegőt szív be az épületbe. Ha pedig ez a láng egy valamikor élt növény lángja, akkor pedig a legegészségesebb élettérben vagyunk! (Látjuk, hogy valóban a barlang a legegészségesebb?)

Vagyis a dombházban – az én értelmezésemben – az a lényeg, hogy földdel van borítva. Hogy a falai miből vannak, az – ebből a szempontból – mindegy. (Nyilván egyéb szempontokból nem mindegy.) És az is mindegy, hogy a föld felszíne alatt van-e, és ha igen, mennyivel. Tehát én magamnak is olyat terveztem, ami teljesen a felszín fölött van. (Én ugyanis elhiszem a fizikatanáraimnak, hogy a víz minden eszközzel megtalálja magának a legalacsonyabb pontokat, és nem kívánok a vízzel megküzdeni. Viszont nagyon szeretem a kilátást!) Sőt. Az én dombházamnak a keleti-déli-nyugati falai üvegből lesznek. (Az északi falak pedig be lesznek süllyesztve a fölötte elterülő dombba.) Ma már olyan három rétegű üvegeket lehet kapni, amiknek a hőszigetelő képessége vetekszik a téglafalakéval.

Még ami nagyon szokta izgatni a dombházról álmodozó embereket, az a földborítás alatti szigetelés kérdése. Én, mint gyakorló kertész – sőt, biokertész -, pontosan tudom, hogy a humuszban megfelelően gazdag talaj vízháztartása annyira jó, hogy szakadó esőben sem sáros, és több évig is képes elegendő táplálékkal ellátni a benne élő életeket eső nélkül is. Mivel én a dombházam tetején lévő talajban is életet akarok – pl. epret fogok benne termeszteni -, ezért tudom, hogy akár ki is lehetne hagyni a szigetelést a földborítás alól. Évezredek óta használnak az emberek borpincéket – és zöldségtároló pincéket -, amiket eszükbe sem jutott elzárni a víztől. Semmilyen szigetelést nem használtak – pláne nem műanyag szigetelő anyagból -, mégsem ázott be a pincéjük. (Kivéve, ha rossz helyre építették, és a bejáraton keresztül befolyt a víz.) De ha teszünk szigetelést a kedves megrendelő kedvéért a födémre a föld alá, azzal sem drágítjuk az építkezést a hagyományoshoz képest, hiszen a cserép tető alá is tesznek szigetelést ma már. (Bár ezt is indokolatlannak tartom. Az én családi házamban a cserép alatt közvetlenül a padlás volt, minden egyéb szigetelés nélkül. Így ideális szárító térként szolgált úgy ruhaszárításra, mint termények szárítására, aszalására.)

Talán ezek után nem kell külön indokolnom, hogy hogyan tartozik össze a dombház és a permakultúra. A Magyar Permakultúra Szövetség megfogalmazása szerint a permakultúra a természetben zajló ökológiai folyamatok minél teljesebb érvényesítését javasolja az ember élőhelyén, és szükségletei megtermelése során.

b_700_700_16777215_00_images_A_vros_dombhaz2.jpgSaját fejlődésemben előbb jutottam el a vegyszermentes kertészkedéshez, aztán a komposztálás csodájához, aztán a Rudolf Steiner által magalapozott biodinamikus kertműveléshez, aztán a Hegedűs Zsolt cementtel erősített vályog építkezéséhez, és végül a saját dombházam kifejlesztéséhez, megtervezéséhez.

Ami végig hajtott és vezérelt, az az, hogy 19 évesen nyombélfekéllyel szereltek le a katonaságtól, és a FÜV közölte velem, hogy nem szervi eredetű a fekélyem, tehát nem érdemes megműteni. Változtassak az életemen! Nos én azóta kőkeményen dolgozom ezen a programon.

Az elmúlt 42 évben kipróbáltam néhány dolgot, amit vagy elfelejtett nem élő emberektől, vagy élő emberektől, vagy a Nagy Ötletadótól tanultam. Ami bevált, azt megtartottam, ami nem vált be, azt kidobtam. És még 2 meggyőződés, ami végig kísért ezen a felfedező úton. Szintén 20 évesen én már tudtam, hogy nem elég egy új találmányt laboratóriumi körülmények között tesztelni, mert néhány hónap, vagy sokszor néhány év után kiderülhetnek róla soha sem kívánt kárt okoznak valami más területen. (Pl. contergan tabletta, vagy a DDT, vagy a folyamszabályozások).

A másik meggyőződés, ami végig kísért, és ma is vallom, hogy maximum annyit szabad felhasználnunk az erőforrásainkból, amennyit újra is termelünk. Én kicsi gyermek koromtól fogva sok gyerekre és még több unokára készültem. Nekem mindig is felelősségtudatom volt az utánam következő generációkkal szemben.

De menet közben még azt is megértettem, hogy az energiából még annyit sem szabad fölhasználnunk, mert minden elhsznált energia hővé válik, és melegíti az egyetlen létező életterünket, ezáltal helyrehozhatatlan kárt okozva abban.

Jelenleg tehát itt tartok. A tudás azon kevés dolgok egyike, melyek osztódással szaporodnak. Ezért igyekszem megosztani másokkal a tapasztalataimat.

Budapest 2012-09-08 Somhegyi Tamás