Skip to main content

Már két év is eltelt az ajkai vörösiszap-katasztrófa óta, de vannak, akik sosem felejtik el a tragédia napját. 2010. október 4-én 12:25 perckor a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. Ajka melletti tízes vörösiszap-tározó kazettája átszakadt.

Az egymillió köbméternyi erősen lúgos, mérgező, maró hatású zagy percek alatt elöntötte Kolontárt és Devecsert, befolyt a házakba, magával sodorta az embereket, autókat és minden mozdítható tárgyat.

Hazai és világviszonylatban, az iparágban eddig még sosem történt hasonló katasztrófa. Tíz ember meghalt, négyszázhatan megsérültek, ebből százhúszan súlyosan. Kipusztult a Torna patak teljes élővilága, elszennyeződött a Marcal folyó, nem sokkal később pedig a szennyeződés a Dunába is bekerült.

Két évvel a történtek után, a kárenyhítés sikerrel járt. A talaj a megengedett határértékek alatt tartalmaz fémeket. A torna patakban a lúgra az ecetsav volt a gyógyír, a nehézfémeket pedig gipszel ülepítették ki, amit később kiemeltek a patakból. További problémát jelent azonban a tározók kiporzása, szeles időben ugyanis jelentős, az egészségre káros por mennyiség tapasztalható a térségben.

Az OzoneNetwork csütörtöki Egyenlítő c. műsorának vendége Toldi Tamás, Devecser polgármestere szerint az embereknek hatalmas traumát okozott a tragédia. Az ott lakók gondolkodása megváltozott, bizalmatlanná váltak és sokaknál a poszttraumás stressz jeleit lehet felfedezni. Devecser Város Önkormányzata ezért közösségi programokat szervez, és legfőbb célkitűzése munkahelyteremtő beruházásokkal az ott élő fiatalokat maradásra bírni.

Az OzoneNetwork Televízió a műsor előtt, este tíz órakor A vörösiszap-katasztrófa című, sajátgyártású dokumentumfilmjét vetíti.

Ha esetleg nem tudja megnézni az OzoneNetwork Televízió filmjét, megtekintheti azt a http://videa.hu/videok/emberek-vlogok/egyenlito-vorosiszap-katasztrofa-nTYaJUBKlT3ipyxl honlapon, a csatorna weboldalán.

A www.utajovobe.eu honlapunk hírei rendszeresen megjelennek az OzoneNetwork Televízió hétköznap este 11-kor kezdődő, és másnap 6 és 9-kor ismétlődő Egyenlítő című műsorában.

TOP 5