Skip to main content

(Szerkesztő megjegyzése: Az energiaital gyártók egészségesnek próbálják beállítani a termékeiket. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni ezt a cikket is. http://utajovobe.eu/hirek/elelmezes/942-az-energiaitalok-egeszsegesek)

Már dolgozik a kormány azon a módosító javaslaton, amely alapján 18 év alattiaknak ugyanúgy tilos lesz energiaitalt eladni, mint például cigarettát. A kormány célja továbbra is az egészségtelen élelmiszerek árusításának korlátozása.

A kormány megkezdte annak a jogszabálynak az előkészítését, amely megtiltaná, hogy 18 éven aluliaknak energiaitalt adjanak el. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a jobbikos Baráth Zsolt írásbeli kérdésére válaszul közölte: nemzetközi - dán, német, francia és norvég - mintát követnek a tilalom előkészítésekor. Az ellenzéki politikus arról érdeklődött, támogatja-e a kormány az energiaital-fogyasztást.

A parlament honlapján olvasható válaszában a miniszter erre nemmel válaszolt, és közölte: a kabinet célja az egészségtelen élelmiszerek árusításának korlátozása, ezt szolgálta a chipsadóként ismert népegészségügyi termékadó is, amellyel egyebek mellett a jelentős koffeintartalmú, illetve metil-xantint és taurint tartalmazó energiaitalok fogyasztását kívánták visszaszorítani, elsősorban az iskolás gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek körében.

A 18 éven aluliaknál árusítási tilalmat hozó jogszabályi korlátozás Balog Zoltán szerint - az Országos Tisztifőorvosi Hivatal energiaital-túladagolásokról beszámoló országos felmérésén túl - azért is indokolt, mert az energiaitalokról mint komplex élelmiszerekről nem készült tudományos értékelés, ezért fogyasztásuk biztonságos szintje nem állapítható meg, az összetevők kölcsönhatása nem ismert, különösen a gyermekeknél és más veszélyeztetett csoportokban. Szintén nem ismert az alkohol, egyes gyógyszerek és az energiaitalok kölcsönhatása - tette hozzá.

A jobbikos képviselő felvetésére Balog Zoltán azt is tudatta: az előkészületben lévő népegészségügyi kampányban az energiaitalok fogyasztásával járó kockázatokra is felhívják majd a fiatalok figyelmét.

Forrás: http://www.origo.hu/itthon/20120629-korhataros-lesz-az-energiaital.html

Kép forrása: http://www.awkwardschoolpictures.com/elementary-school-photos/elementary-school-kids-break-into-energy-drink-cabinet/

TOP 5