Skip to main content

Hetek óta nem tudják biztosan a perui hatóságok, miért hullanak tömegesen az állatok az ország partvidéke mentén. Az elhullott állatok száma több ezerre tehető, legtöbbjük delfin és pelikán, de más tengeri madarak, néhány oroszlánfóka és pingvin is akad köztük. A többnyire fiatal szárnyasok gyomra homokkal és hulladékkal volt tele, a szakértők szerint ez arra utal, hogy a madarak kétségbeesetten kerestek táplálékot, de a mintegy nyolcszáz delfin pusztulásának oka még ismeretlen.

Lehetséges magyarázat a perui partvidék vizeinek február óta tartó melegedése, aminek következtében a madarak táplálékállatai, elsősorban a szardellák mélyebben fekvő, hűvös vízrétegbe húzódnak, ahol a pelikánok már nem érik el őket. Az egyenlítői vizek beáramlásának köszönhető jelenség előreláthatólag júniusig is eltarthat. Amennyiben a helyzet nem változik, hasonló sorsra juthat a Peru partjai körül élő 11 ezer pingvin is.

A delfinek elhullásával kapcsolatban még folyik a vizsgálódás, de egyes vélemények szerint az olajfelderítésben alkalmazott 3D szeizmikus mérések okozhatják a pusztulásukat, ezek ugyanis pokoli víz alatti lármát keltenek, amit nem tudnak elviselni ezek az állatok.

A dél-amerikai országban az emberek egyre inkább félnek a rejtélyes pusztulásoktól. A hatóságok tanácsára nem mennek a strandokra, kerülik a tengerből származó élelmiszerek fogyasztását, és a turizmus is megsínyli a jelenséget. A kormány közlése szerint azonban eddig semmilyen jel nem utal arra, hogy a jelenség veszélyt jelentene az emberi egészségre. Jelenleg az ország északi részétől a fővárosig, Limáig minden nap állati tetemek százait gyűjtik be és égetik el a partokon.

Fotó: Pilar Olivares; Heinz Plenge

Forrás: http://index.hu/tudomany/kornyezet/2012/05/11/titokzatos_allatpusztulas_peruban/

TOP 5