A kép csak illusztráció (Forrás: Wikimedia)
A 14. századi Japánban született különleges kertészeti módszer, a daisugi, nemcsak esztétikus, hanem fenntartható megoldást is kínált a faanyaghiányra.
A technika a bonsai művészetéhez hasonló precizitással ötvözi a természet tiszteletét és a gyakorlati erdőgazdálkodást, írja a Much Better Adventures.
A Kitayama-hegyoldalak zsenialitása
A 14. századi Muromachi-korszakban (1336–1573), az Ashikaga-sógunátus idején Japánban hatalmas igény mutatkozott az egyenes, csomómentes faanyag iránt. A tea ceremóniák fénykorát élő országban egyre több teaház épült, a kifinomult sukiya-zukuri építészeti stílusban, amelyhez különösen sima és egyenes cédrusgerendákra volt szükség.
A Kiotó közelében fekvő Kitayama lejtőin azonban kevés volt a palánta, és a terep sem kedvezett az új fák növesztésének. A helyiek ezért kifejlesztették a daisugi technikát (台杉), amelynek jelentése: „emelvénycédrus” vagy „színpadcédrus”. A módszer lényege, hogy a meglévő fák törzsén szabályos metszéssel új hajtásokat nevelnek, amelyek idővel magas, egyenes fatörzzsé fejlődnek. Így az „anya” fa életben marad, miközben újabb és újabb értékes faanyagot biztosít.
A technika, amelyet Kitayama sugi vagy Kitayama daisugi néven is ismernek, elsősorban a Kiotót körülvevő hegyvidéki cédruserdőkben terjedt el. Ma is megcsodálható több templom, például a Soren-Ji templom kertjében, valamint magánkertekben. A bonsaihoz hasonlóan a daisugi is a japán kertkultúra kifinomult példája: a cédrusokat precízen metszik, az oldalágakat eltávolítják, hogy tökéletesen egyenes, csomómentes fatörzseket neveljenek.
Fenntartható erdőgazdálkodás 600 évvel ezelőttről
Egy 1973-as tanulmányban R. Toda japán kutató részletesen leírta a daisugi folyamatát: az alsó ágakat életben tartják, miközben a fő törzset levágják, így az alapágakból új szárak nőnek. Egy másik, a Japan Society of Forest Planning által közzétett dokumentum szerint a fák első metszésére az ültetést követő 5–6 évben kerül sor. A 0,6 méter magasan hagyott ágak fölött levágják a törzset, majd hagyják, hogy a megmaradt részekből új hajtások fejlődjenek, amelyeket aztán szelektíven, szabványos méretben aratnak le építőanyagként.
A daisugi technika hasonlít a brit coppicing (sarjaztatás) módszerére, de a japán eredmény sokkal látványosabb. Még azután is megőrizték a használatát, hogy a sukiya-zukuri stílusú házak iránti kereslet visszaesett – immár inkább díszítő és kertészeti célokra. Napjainkban is fenntartják néhány kertben, mint a környezettudatos erdőgazdálkodás egyik korai példáját, amely hozzájárul az erdőirtás csökkentéséhez.
Japánban a természet iránti tisztelet és a fa életciklusa mindig is központi szerepet játszott. Ennek egyik leglenyűgözőbb példája a Jomon Sugi cédrus a Jaku-szigeten, amelyet a tudósok 2170 és 7200 évesre becsülnek. A daisugi technika és ezek az ősi fák együtt mutatják meg, milyen mélyen gyökerezik Japánban a természet iránti felelősség és esztétikai érzék.
Kapcsolódó anyagok:
Íme a washi, mely erősebb a műanyagnál, viszont le is bomlik
A nyitókép csak illusztráció, forrás: By Indiana jo - Own work, CC BY-SA 4.0, wikimedia
TOP 5
