Skip to main content

A vadállatoknak nem az emberek mellett van a helyük, mégis sokszor rajtuk múlik a sorsuk. A kölykök felnevelésekor az elsődleges szempont, hogy nem kerülhetnek felettes pozícióba a gondozójukkal szemben. A medvék nevelése leginkább a kutyáékhoz hasonló. A cél nem a teljes megszelídítés, sokkal inkább a kezelhetőségre való szoktatás.

Az OzoneNetwork hétfői Egyenlítő c. műsorának vendégei, Dönci, Baró és Hugi, a három öt hónapos európai barnamedve. Gondozójuk, a Veresegyházi medveotthon igazgatója Kuli Bálint elmondása szerint, bár néha a vadállat kölykök viselkedhetnek agresszíven, szaktudással, célravezető programmal és sok munkával engedékenyekké lehet nevelni őket.

A legfontosabb, hogy felnőtt korukban tudjanak velük együtt dolgozni. Ennek első lépése a pórázon sétáltatás. A medveotthon gondozói szerint, ha medve lakta erdőben sétálunk, a legmegfelelőbb magatartás a hangos zajt keltő közlekedés, így az állat nem ijed meg és nem támad.

A műsor másik vendége Győző az őz. Az akkor 3-4 napos kisállatot egy kiránduló árvának vélte és állatorvoshoz vitte. Szilágyi István, a Fehérkereszt állatvédő liga kurátora szerint nagy valószínűséggel az őzike szülei csak élelemért mentek, a kicsi pedig rejtőzködött.

Mivel emberi kéz érintése után az anyja magára hagyja a kölykét, a medveotthonba került. Felnevelésük és gondozásuk azonban nagyon sok munkával jár, valamint érzelmileg is erős kötődés alakul ki a gondozó és a kisállat között. Az ilyen és ehhez hasonló helyzetek elkerülése végett a gondozók azt kérik, ha bárki őzet vagy bármilyen más kisállatot talál, ne piszkálja.

Ha esetleg nem tudja megnézni az OzoneNetwork Televízió adását, megtekintheti a filmet a honlapon, http://ozonenetwork.hu/ozonenetwork/o3/20120710-egyenlito-visszatelepulo-allatfajok.html a csatorna weboldalán.

www.utajovobe.eu honlapunk hírei rendszeresen megjelennek az OzoneNetwork Televízió hétköznap este 11-kor kezdődő, és másnap 6 és 9-kor ismétlődő Egyenlítő című műsorában.

 

TOP 5