Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

metán Arktisz

Kritikus ponthoz érkezhetünk az éghajlatváltozásban. Amennyiben a globális klíma újabb tizedfokokkal kúszik feljebb, a szibériai permafroszt megállíthatatlan olvadásnak indul, melynek eredményeként jelentős mennyiségű üvegházgáz többlet kerül a légkörbe.

Az északi sarkkör gyorsabban melegszik, mint a bolygó többi része, az éghajlattudósok pedig már jó ideje figyelmeztetnek, hogy ennek hatásai újabb lökést fognak adni az éghajlatváltozásnak, kérdés, hogy milyen mértékűt.

Szibériában elképesztő mennyiségű szerves szén pihen, nagy részük a fagyott altalajban és jeges klatrátokban, melyek magukba zárják a metánt, ami az olvadással kiszabadulhat a légkörbe. A szibériai permafroszt különösen veszélyes, egyik típusa, a közel egymillió négyzetkilométeren elterülő, szerves anyagokban rendkívül gazdag úgynevezett jedoma nagyon gyors bomláson eshet át az olvadás megindulásával, mivel a talajban lakozó mikrobák a szenet elfogyasztva hőt termelnek, felgyorsítva az olvadást és még több üvegházgázt bocsátva ki. Ez lehet a kritikus pont, ha a jedoma olvadása megindul, az valószínűleg megállíthatatlanná válik.

Az esemény bekövetkeztére most először kaptunk utalást. Anton Vaks az angliai Oxford Egyetemen munkatársaival félmillió évre visszamenőleg rekonstruálta a szibériai permafroszt történetét. A globális hőmérsékletek alakulásával és a jég képződésével, illetve olvadásával eddig is tisztában voltak, Vaks csapatának adatai az állandóan fagyott altalajban bekövetkezett változásokról a permafroszt hőmérsékletérzékenységére adnak indikációt.

Magára a permafroszt változásaira nincs közvetlen utalás, ezért Vaks-nak egy közvetett módszert kellett találnia. Csapatával hat barlangot vizsgáltak meg, melyek egy észak-déli vonal mentén helyezkednek el, a két legdélebbi a Góbi-sivatag alatt helyezkedik el. Északabbra három barlang szórványos permafroszt foltokkal tarkított tájegységek alatt, a legészakabbra fekvő barlang pedig Szibéria egybefüggő fagyott altalajának kezdeténél található. A csapat a barlangok cseppköveinek és hasonló kőzetképződményeinek 500.000 éves történelmére összpontosított. "A cseppkövek csak akkor növekednek, ha víz folyik a barlangokban" - mondta Vaks. "Akkor nem következhet be, amikor a talaj fagyott."

A kutatók radiometrikus kormeghatározást alkalmaztak a cseppkövek elemzéséhez. A kapott adatokból megállapíthatóvá vált, mikor volt a barlangok feletti talaj fagyott, és mikor nem. Ahogy az várható volt, a barlangok többségében a cseppkövek a jégkorszakok közötti meleg interglaciális időszakokban képződtek. A 424.000 és 374.000 évvel ezelőtti időszak azonban különösen meleg volt, még a legészakibb barlangban is beindult a cseppkőképződés - egyben arra is utalva, hogy az egybefüggő permafroszt az elmúlt 500.000 évben csak egyszer olvadt meg. Akkoriban a globális hőmérséklet 1,5 Celsius fokkal volt magasabb, mint az elmúlt 10.000 évben, más szavakkal, a mai permafroszt 1,5 fokos globális melegedésnél válik potenciális veszélyforrássá, magyarázta Vaks.

Sajnos ez a másfél fokos melegedés egyáltalán nincs messze, vagyis nehéz lesz megállítani a permafroszt bomlását. 1850 és 2005 között a globális hőmérséklet 0,8 Celsius fokkal nőtt. Ha az emberiség máról holnapra megállítaná is az üvegházgáz kibocsátását, az elkövetkező 20 évben akkor is 0,2 fokkal emelkedne a hőmérséklet. Így maradna 0,5 Celsius mozgásterünk, a kibocsátás azonban nemhogy nem csökken, de még mindig emelkedik, még mindig építenek fosszilis üzemanyagokkal működő erőműveket, amik még évtizedeken át üzemelni fognak.

A helyzet tehát ebből a szempontból kilátástalan.

Vegyük számba a következményeket. Tim Lenton, a brit Exeter Egyetem tudósa szerint az olvadó altalaj ironikus módon pont a gázellátásra jelenti a legnagyobb veszély, az Oroszországból Európába irányuló csővezetékek ugyanis ebben a közegben kígyóznak. "Az infrastruktúra karbantartása és fenntartása jóval többe fog kerülni" - mondta Ted Schuur, a Florida Egyetem szakértője, aki emellett a légkörbe kiszabaduló metánt 160-290 milliárd tonna széndioxiddal egyenértékűnek becsli.

Ez az érték soknak hangozhat, azonban eltörpül az emberiség által kibocsátott mellett, tette hozzá Lenton, aki szerint eltúlozzák a talajból felszabaduló üvegházgázok hatásait, különösen a metánét, amit a talaj mikrobái széndioxiddá alakítanak, ezáltal lassabb lesz a melegítő hatása.

A Jeges-tengeren már megindult

Az Arktisz jege alatt a metán szilárd formában, hidegben, nagy nyomás alatt található. Ha felmelegszik a tenger, a metán felszabadulhat, és felgyorsíthatja a felmelegedést. Sajnos a folyamat már beindult. Hatalmas méretű, olykor az egy kilométeres átmérőt is elérő metánkiáramlások tarkítják a Jeges-tenger felszínét, a tengerfenékről közvetlenül a légkörbe juttatva ezzel a veszélyes gázt. Az aggasztó jelenséget nemrég felfedező orosz kutatók attól tartanak, hogy az északi-sarki jégpad visszahúzódása nyomán felszabaduló hatalmas mennyiségű metán nagymértékben felgyorsíthatja a globális klímaváltozás folyamatát.

Egy kevesebb, mint 26 ezer négyzetkilométernyi területen több mint száz forrást, vagy fáklya-szerű kiáramlást számoltak össze, amelyeken keresztül metán árad fel a felszínre a fenékről és egyenesen a légkörbe szökik. Nagyjából 115 állomáson végeztek ellenőrzéseket és elképesztő - eddig valószínűleg sohasem látott mennyiségű - metánmezőt találtak. A légkörbe jutó gázkoncentráció ezerszerese volt a normális értéknek". A szén-dioxidnál hússzor ártalmasabbnak számító metánbuborékok valósággal sokkolták a régiót több évtizede tanulmányozó kutatókat.

"Korábban találtak már ehhez hasonló fáklyaszerű kiáramlásokat, de azok legfeljebb tízméteres átmérőjűek voltak. Ez az első alkalom, hogy ilyen folyamatos, erőteljes és jelentős szivárgást észleltek, amelyek a több mint 1000 méteres átmérőt is elérik". A kutatócsapat nagyjából száz metánbuborékot fedezett fel, becsléseik szerint ezernyi hasonló gázkiáramlás lehet az orosz szárazföldtől az észak-szibériai arktiszi jégpadig nyúló területen. A veszély nem csak a sarkvidéki vizkre korlátozódik. A tundra tavaiban is megfigyelték a metán kiáramlásokat.

 

Forrás