Skip to main content
16 Psyche fém aszteroida nikkel vas

 A 16 Psyche szédületes piaci értéke mindenképpen nagyot esett.

A Jupiter és a Mars között keringő 16 Psyche kisbolygót hosszú ideje az űrbányászok legnagyobb főnyereményének tekintették, a Brown Egyetem munkatársainak friss elemzése szerint azonban mégsem tartalmaz annyi vasat, nikkelt és nehézfémet, mint azt eddig feltételezték.

hirdetés

A 226x180 kilométeres aszteroida a feltételezések szerint egy megsemmisült bolygó magjának töredéke, ezért nagy mennyiségű fémet tartalmaz. Értékét legutóbb 700 billiárd (millió milliárd) dollárra becsülték, ami mellett jelenleg eltörpül a teljes világgazdaság.

A NASA 2026-ban tervez a helyszínre küldött űrszondával a dolgok végére járni.

A 16 Psyche a legnagyobb ismert M-típusú, főleg ércekből álló aszteroida. Összetételére eddig a felszínéről visszaverődő fény elemzéséből következtettek.

Journal of Geophysical Research-ben megjelent friss kutatás ugyanakkor egy új nézöpontból közelített: a Psyche környezetére gyakorolt gravitációs hatását vizsgálta. Ez alapján arra jutottak, hogy az aszteroida sűrűsége alacsonyabb az eddig gondoltnál, vagyis az égitest valamennyire üreges

Korábbi kutatások már felvetették, hogy a Psyche nem annyira egy tömör vasgolyó, mint inkább egy jókora acélgyapot dörzsiszivacs. A kutatók szerint ez csak úgy lenne lehetséges, ha az égitest hőmérséklete nagyon rövid idő alatt 526 fok alá hűlt volna, különben a szivacsos szerkezet összeomlik.

Mivel a szakemberek szerint nagyon alacsony az esélye, főleg a korai Világegyetem körülményei között, hogy ilyen gyorsan lehült volna, valószínűbb hogy ferrovulkanikus égitest, ami az jelentené, hogy valójában szikla, aminek a csak felszínét borítja a magjából származó fém tartalmú kőzet.

A 16 Psyche szédületes piaci értéke mindenképpen nagyot esett. A reménybeli űrbányászokat pedig várja például az 1986 DA, amely egy 85 százalék fémtartalmú, mintegy 11 650 milliárd dollár értékű rögöcske.

(Interesting Engineering)

 
Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: pxfuel

TOP 5