Skip to main content

kőstruktúra Szaúd-Arábia 

Hétezer éves, kőből kialakított kőstruktúrákat találtak Szaúd-Arábiában. A kutatók 2017 óta több száz hasonló struktúrát azonosítottak, akik szerint ezek lehetnek a világ legrégebbi, kőből készült építményei.

A Max Planck Kémiai Ökológiai Intézet munkatársai a titokzatos kőszerkezetekről a The Holocene tudományos folyóiratban számoltak be. A hosszú, téglalapszerű kőstruktúrákat egykor „kapunak" hívták, de a tudományos életben ma már musztatilt-ként aposztrofálják őket.

hirdetés

A szakemberek szerint az építmények egykor rituális célokat szolgálhattak.

A musztatilt a monumentális építészet figyelemre méltó fejlődését képviseli, mivel ezeknek a szerkezeteknek százai épültek egykor Északnyugat-Arábiában – mutatott rá Huw Groucutt, az extrém események csoportjának vezetője, a tanulmány vezető szerzője a LiveScience online portálnak. – Ez a „monumentális táj" jól mutatja a nagyszabású kőszerkezetek építésének egyik legkorábbi formáját.

A kőszerkezetek alacsony kőfalakból készültek, amelyek felülről gyakran úgy néztek ki, mint egy kapu. A legkisebb 15, a legnagyobb 616 méter hosszú és körülbelül fél méter magas.

Az azonosítást követően a kutatók a helyszínen vizsgálták a kőemlékeket:a Harrat Khajbar-i struktúrákhoz hasonlóan ezek is két hosszúkás, alacsony falból, és két rövid, de vaskos platformból állnak.

musztatil Szaúd-Arábia 

A hosszú téglalapszerű, musztatilt régies arab szó, ami négyszöget jelent, FORRÁS: THE HOLOCENE

A tudósok relatív kevés tárgyi emléket találtak a helyszínen, amelyből arra következettek, hogy a kőszerkezeteket nem használhatták egész évben.

A kőstruktúrákra leginkább a kifejezetten száraz helyeken bukkantak, beleértve a déli Nefúd-sivatagot.

Ahogy arra a szakemberek rámutattak, Szaúd-Arábia éghajlata egykor nedvesebb volt, mint ma, ezért arra gyanakodnak, hogy

az építmények a területért és vízért folyó harccal is kapcsolatban állnak.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Képek: THE HOLOCENE

TOP 5