Talán nem is gondolná, hogy a homok a második legkeresettebb természeti erőforrás, amire elsősorban építőanyagként, de rengeteg termék gyártásához is nagy szükség van.
Az egész világot behálózó homokbizniszben Amerikától Kínáig strandok és egész szigetek tűnnek el, máshol viszont újak épülnek belőle, a Közel-Keleten pedig annak ellenére importálnak eszeveszetten, hogy több a homok, mint a világon bárhol máshol.
Azt már megírtuk, hogy 2025-re az emberiség ötöde, bő másfél milliárd ember fog olyan területeken élni, ami vízhiánnyal küszködik, és a vízháborúk lényegében már el is indultak, még ha egyelőre főként a színfalak mögött is zajlanak. Könnyen lehet, hogy egyszer hasonló harc dúl majd egy másik erőforrásért, ami egyre csökkenő mennyiségben van jelen.
Ebből az anyagból a Közel-Keleten rengeteg van, mégis importálják; Kína geopolitikai célokra használja fel; az Egyesült Államoknak pedig emiatt az erőforrás miatt fogy a területe. Kitalálta? Ha igen, csak gratulálni tudunk, hiszen ki gondolná, hogy
a homokról van szó.
A homokot az emberiség már évezredek óta használja építőanyagként: időszámításunk előtt 3500 évvel az ókori egyiptomiak és mezopotámiaiak már üveget gyártottak belőle, manapság pedig egyebek mellett a festék és a cement egyik fontos alapanyaga. De megtalálható az úszómedencék szűrőitől kezdve, vasöntvényeken és olajkutakon keresztül, az okostelefonok képernyőiig nagyjából mindenhol. Olyannyira mindenhol, hogy konkrétan még a fogkrémben is van homok.
A homok tehát mindig is fontos volt, de sosem volt olyan fontos, mint manapság: jelenleg ugyanis a BBC riportja szerint
a víz után a homok a második legkeresettebb természeti erőforrás.
Strandok és egész szigetek tűnnek el miatta, máshol viszont újak épülnek belőle. Különböző felhasználási módjain keresztül legalább olyan alapvető eleme a világgazdaságnak, mint a szén vagy az olaj. Már csak azért is, mert utóbbiból egyre több pont a homok segítségével jut felszínre.
Ez pedig azt is jelenti, hogy elég jelentős biznisz épült rá. Ennek résztvevői azonban messze nem azok, akikre számítana az ember. Egyes helyeken ugyanis szabályos homokmaffiák ütötték fel a fejüket, a legnagyobb homokimportőrök között pedig sivatagi országokat is találunk.
Homokot a sivatagba
A homoküzlet ellentmondásait jól szemlélteti a történet, amikor is arab befektetők több mint 3 ezer tonna homokot rendeltek egy brit cégtől - a Dubaj melletti sivatagba, ahol éppen lóversenypályákhoz volt szükség az értékes anyagra. Az Egyesült Arab Emírségek 2014-ben az ENSZ adatai szerint mintegy félmilliárd dollárért vásárolt homokot, miközben sivatag veszi körül. De Szaúd-Arábia is Ausztráliából hozatja be az anyagot.
A látszólagos önellentmondásnak egyébként elég prózai oka van: az, hogy a sivatagi homok túl finom szemcséjű ahhoz, hogy építkezéseken felhasználják. A homokfúvársra pedig péládul azért nem lehet használni, mert tele van szilícium-dioxiddal. A hatalmas építkezésekhez viszont rengeteg jó minőségű homok kell, ezért a közel-keleti olajmonarchiák is jelentős behozatalra szorulnak.
Ez a globális homokpiac szárnyalásának az egyik oka: a hatalmas építkezési láz, amely az utóbbi bő másfél évtizedbe nyugatról keletre haladva végigvonult a világon. A rengeteg építkezéshez rengeteg homokra van szükség, azonban nem mindegy a minőség, és a mennyiség sem. Éppen ezért egyes területekről olyan ipari méretekben hordták el legálisan, azon felül pedig illegálisan a homokot, hogy teljes partszakaszokat is sikerült már eltüntetni. Máshol pedig újakat létrehozni.
Homokot a tengerbe
Mint általában véve bármelyik nyersanyag esetében, globális szinten messze a legfontosabb tényező Kína beruházási láza. A rohamléptű út-, gát-, lakótelep és gyárépítések miatt az ország az utóbbi négy évben több homokot használ fel, mint az Egyesült Államok az előző évszázadban. (Hasonló a helyzet egyébként az acél terén is.) Jelenleg a globális homokkereskedelem ötöde Kínában landol.
Sőt, a homok a kínai geopolitikai terjeszkedésnek is fontos eleme. Peking ugyanis az utóbbi időben előszeretettel hoz létre mesterséges szigeteket a Dél-kínai-tenger zátonyain és kisebb földdarabjain, hogy így szerezzen irányítást és befolyást a világ egyik legfontosabb kereskedelmi útvonala felett, amely egyébként hatalmas szénhidrogén-készleteket is rejt.
De nemcsak Kína építkezik homokból, hasonlóan tesz Szingapúr is, bár ez kevesebb heves politikai vitát vált ki, és katonai konfliktussal sem fenyeget. Az ENSZ adatai alapján egy emberre leosztva a legtöbb homokot a délkelet-ázsiai városállam használja fel, itt a partszakasz bővítése a cél. Szingapúr területe az 1965-ös függetlenedés óta 22 százalékkal, 71 ezer hektárra nőtt. A kormány várakozásai szerint további 5600 hektárra lesz szükség 2030-ig.
A probléma csak az, hogy a környéken egymás után vezettek be az országok exporttilalmakat. Malajzia 1997-ben, Indonézia 2007-ben, Kambodzsa 2009-ben, legutóbb pedig Vietnam is megálljt parancsolt az értékes homok elhordásának. Ezek egyébként pont azok az országok, amelyek Kínával területi vitákban állnak a térségben, és amelyek támadásként értékelik, hogy Kína olyan területeken építkezik, amelyeket sajátjuknak tartanak. Nem csoda, hogy senkinek sem akarnak adni az értékes erőforrásból.
Homokot az olajba
A szárazföldi és tengeri építkezések mellett az olajbiznisz másik fontos mozgatórugója az amerikai palaolaj- és palagáz forradalom.
Ez ugyanis az úgynevezett hidraulikus repesztés technológiáján alapul, aminek során egy vízből, homokból és vegyi anyagokból álló keverékkel repesztik meg a kőzetet, hogy kijöjjön belőle a gáz vagy az olaj. Mivel az utóbbi években elkezdtek rengeteget fúrni ezzel a módszerrel, a kifejezetten e célra előállított homok mennyisége 19-szeresére nőtt.
Homokot a tengerpartól
Ha azonban ennek fényében felmerülne valakiben, hogy lemegy a bányatóhoz, és felrak egy platónyi homokot, hogy aztán jó pénzért eladja, el kell keserítenünk: a homokkitermelés egyáltalán nem egyszerű biznisz.
A világ számos országában ugyanis szigorúan szabályozott tevékenység a homokozás, és nemcsak hatósági engedélyt, hanem komoly, drága technológiát, emiatt pedig jelentős befektetést is igényel. Ezt pedig csak nagy cégek tudják megengedni maguknak. Legalábbis így megy a világ nyugati felén.
A nyugatinál kevésbé szigorú jogrenddel és kevésbé pedáns ellenőrzési mechanizmusokkal rendelkező országokban viszont bűnszervezetek vagy egyszerű falusi feketézők tarolják le szó szerint a homokpiacot.
Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy ahol van homokos tengerpart, ott meg is fogják próbálni elhordani. Ha pedig legálisan el lehet vinni homokot hétfőn, kedden és szerdán, akkor a hét további napjain is ugyanúgy elhordják, csak akkor még többet pakolnak fel. Világszerte számos partszakaszt lényegében teljesen sikerült elbontani.
Homokot a maffiától
A Vice tavaly járt Marokkó Larache tengerpartjánál, ahonnan több ezer tonna homokot lapátolnak el. Nem kispályásokról van szó: a hét első felében naponta 700 teherautó érkezik a partra, és mindegyik háromszor fordul. Ez az amortizáció legális fele, de csütörtöktől is viszik tovább a homokot, csak akkor már helyi kiskorúak málháznak fel szamarakat a homokzsákokkal.
Évente több mint egymilliárd dollár értékben importálnak külföldre homokot Marokkóból, és ennek a felét teljesen illegálisan bányásszák ki. A rendszer egyszerű: a hivatalos homokbizniszben dolgozó helyi falusiak összeállnak, vesznek egy szamarat, kiküldik egy gyerekkel, a hasznon pedig osztoznak. Az egész nap lapátoló gyerek nagyjából öt dollárt lát az egészből.
De a legkeményebb hely a homokharc szempontjából India. Ahogy Mexikóban a drogbandák, úgy Indiában a homokmaffia emberei gyilkolják egymást. Az elmúlt években több százan halhattak meg az értékes anyagért folyó harcokban, aminek már civil áldozatai is voltak. Tavaly például feltehetően a homokmaffiához köthető emberek raboltak el és öltek meg egy újságírót.
Indiában is szigorú szabályokkal próbálják elejét venni a már végletesen káros kitermelésnek, a tiltás azonban nem sokat ér az illegális homokbányászok ellen, ezért most a razziáktól várnak eredményt. Az elmúlt időszakban a rendőrség többször is keményen lecsapott a homokcsempészetre. Csak májusban 86 járművet foglaltak le a hatóságok. Legutóbb Mumbai közelében éppen csütörtökön teherautókat, hajókat állítottak meg, és rengeteg felszerelést elkoboztak.
Az indiai legfelsőbb bíróság is kimondta, hogy a homok elhordása súlyosan károsítja a környezetet, teljesen felboríthatja az ökoszisztémákat. A folyómedrekből kibányászott homoknál egyébként az a szabály, hogy nyolc méter mély mederig egy métert, felette pedig két méter homokot lehet kikotorni.
Még a Krímen is
A homokbiznisz még az Oroszország által annektált Krímen is egyre komolyabb problémákat jelent. A homoktolvajok már a turisták által kedvelt strandokat is megtámadták, a kevésbé frekventált partszakaszoknál pedig kicsit sem finomkodnak, folyamatosan járnak a jól megpakolt teherautók.
Az egyre fogyó partszakaszokat látva a közösségi médiában meg is indult a viccelődés, hogy biztos egy amerikai hadihajó keltette hullámok mosták el a homokot, Lev Rubinstein orosz írónak pedig egy szovjet időkben emlegetett vicc jutott eszébe: "Mi történik, ha a szocializmus megérkezik a Szaharába? Elsőre semmi, de aztán jön a hiánygazdaság."
A hatóságok nemrég figyelmeztettek mindenkit, hogy börtönbüntetés jár a homok elhordásáért, de Szergej Akszjonov miniszterelnök azt szeretné, hogy az orosz FSZB (a KGB utóda) is segítsen a tolvajok elfogásában.
Sok van, de egyre fogy
De egyáltalán nem harmadikvilágbeli problémáról van szó. A jelenség világszintű, és például az Egyesült Államokban is jelentős károkat okoz.
Pascal Peduzzi, az ENSZ kutatója szerint a tengerpartok 1968 és 2008 között világszerte átlagosan 40 métert, azaz évente egy métert vesztettek. Egyes helyeken, például az egyesült államokbeli Észak-Karolinában és Kaliforniában a túlbányászat és a klímaváltozás hatásai miatt széltében több száz métert vonult vissza a homokos tengerpart.
Jelenleg inkább azzal vagyunk elfoglalva, hogy micsoda sivatagosodást okozhat a klímaváltozás, és kevesekben merül fel, hogy még a homok is veszélyben lehet, legalábbis annak használható válfajai mindenképpen. A kutató a BBC-nek azt mondta:
Még mindig rengeteg homokunk van, de mivel nagyon sokat használunk fel belőle, egyre ritkábbá válik. Ez nem azt jelenti, hogy fel kellene hagyni a felhasználásával, de mindenképpen óvatosabbnak kellene lennünk.
Magyarország nem homoknagyhatalom
Bár a mondás szerint az a jó üzletember, aki el tud adni homokot a sivatagba, az ENSZ kereskedelmi adatbázisából kiderül, hogy nekünk ez jelenleg még nem megy, hiába házalnak sokat a magyar politikusok a Közel-Keleten a keleti nyitás jegyében.
Bár tömegét tekintve jóval több homokot exportálunk, mint importálunk, a kereskedelmi értékek elég alacsonyak, éves szinten alig haladják meg az egymilliárd forintot. Ahogy az is látszik, hogy gyengébb minőségű homokot viszünk ki, mint amilyet behozunk: hiába exportálunk ugyanis volumenre sokkal többet, az import értéke mégis magasabb.
TOP 5
