Skip to main content

 

Szeptember elején a szlovák sajtó arról írt, a Tesco egy hónapon belül nemzetközi pályázatot ír ki egész közép-európai hálózatára, tehát nemcsak a szlovákiai, hanem a csehországi, lengyelországi és magyarországi áruházakra is.

A lehetséges felvásárlók között az amerikai Walmartot, a francia Groupe Casino és a japán Aeon társaságot említették.

hirdetés

A Reuters hírügynökség szerint azonban a részvényesek, akik egyébként a dél-koreai leánycég eladása miatt jöttek össze, a közép-európai üzletág megtartása mellett döntöttek. 

Ebben a pillanatban az a célunk, hogy megtartsuk amink van, és a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle

mondta a részvényesek találkozóján John Allan elnök a Bumm.sk szerint. Az ázsiai országban lévő Tescokat viszont 6,1 milliárd dollárért eladták, de a közép-európai mellett a thaiföldi, a malajziai és az ír üzlethálózattal nem tervezik ezt. 

Az eladások híre azután röppent fel, hogy a vállalat az elmúlt időszakban nagy veszteségeket könyvelt el. A Tesco a tavalyi pénzügyi évét évszázados történetének eddigi legrosszabb eredményével zárta: a vállalatnak 6,38 milliárd fontos (csaknem 2800 milliárd forintos) adózás előtti vesztesége volt.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: Bloomberg

TOP 5