Skip to main content

 

A kormány utasítást adott a belügyminiszternek a magyar-szerb határ fizikai lezárására, jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. A 175 kilométeres határszakaszt 4 méter maga kerítéssel zárják le.

Az EU előtt álló egyik legsúlyosabb probléma a bevándorlás, állapította meg mai ülésén a kormány. A bevándorlási nyomás az uniós országok közül Magyarországot érinti a legsúlyosabban, ez az uniós belügyminiszterek tegnapi tanácskozásán is kiderült, mondta Szijjártó Péter külügyminiszter.

hirdetés

A közös európai válaszhoz vezető út időigényesnek és hosszúnak tűnik, de  Magyarország nem várhat tovább, lépnie kell, tette hozzá Szijjártó.  

A kormány ezért arra utasította a belügyminisztert, hogy mérje fel a szerb-magyar határ fizikai lezárásának lehetőségét. A belügyminiszternek egy héten belül jelentést kell készítenie egy 4 méter magas kerítés felépítéséről.

Ez a döntés semmilyen nemzetközi jogi szabályt nem sért. Más országok (Törökország, Bulgária, Spanyolország) is ehhez a megoldáshoz folyamodtak, mondta Szijjártó a külügyminiszter.

Magyarországra az év első hónapjában 54 ezer illegális határátlépő jött. Az év végére ez a szám akár 120 ezret is elérheti, szemben a 2014-es, nem egészen 40 ezres adattal.

Szijjártó Péter nemzetközi példákat hozott a fizikai határzárra: a külügyi és külgazdasági miniszter beszélt a bolgár-török határon lévő kerítésről és a spanyol pédáról is. „Spanyolország afrikai városai is így védekeznek az illegális bevándorlás ellen.” Szijjártó minden bizonnyal Ceuta és Melilla városaira gondolt. A külföldi példákról itt olvashat bővebben

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

Kép: pixabay

TOP 5