Skip to main content

Nemrég jelent meg egy hír a galgahévizi ökofaluról, miszerint teljesen önellátó. A hírt nem sokkal ezután a Híradó helyesbítette, így megtesszük most mi is.

Az egyik lakó szerint az égvilágon semmit sem állítanak elő maguk, emiatt régóta feszült a viszony az "ötletgazda", - akit a Híradó nevez így -, és néhány lakó között. Szélkerekük is csak egy díszlet, nem is működik. Az ökofalu megálmodója szerint azonban a szélkerék azért nem működik, mert a hivatkozott lakókkal per van folyamatban, illetve a jogszabályi környezet sem olyan, amely megengedné, hogy átadják az alternatív erőforrás termelte áramot a lakóknak.

Természetesen szerkesztőségünk is tudomással bír a kialakult helyzetről, hisz a sajtó anno elég sokat foglalkozott vele. Mi úgy gondoljuk, hogy Varga Géza, aki szinte a semmiből teremtette az ökofalut, meg fogja tudni oldani a kialakult problémákat. Szót ejtünk arról is, amivel érdekes módon egy lakó sem foglalkozott sem most, sem korábban. A biogazdaság töretlenül sikeres, az állattartó telep szarvasmarhákat, disznókat, kecskéket, szárnyasokat is tart, bio termékeik pedig piacokon és boltokban is kaphatók. Évek óta.

Számtalanszor voltunk náluk, a piacokon is, a saját szemünkkel láttuk.

A helyesbítés itt nézhető meg

Korábbi anyagunk:

Kép

TOP 5