Skip to main content

 

Mindenki spórolni szeretne a háztartás költségein, ez evidens, a kérdés már csak az, hogyan és min lehet a legjobban.

Az elmúlt években több újságcikk is megjelent, miszerint a magyar épületek jelentős része rosszul gazdálkodik az energiával, amit úgy is jellemezhetnénk, hogy télen pl. kifűtjük az utcát, hisz az elhasznált energia akár 40 %-a nem az épületben ”hasznosul”, hanem kint a térben. Egy jó szigeteléssel azonban a nemkívánatos tendencia megszüntethető, így a befektetett pénz hamar megtérülhet, akár jobban is kamatozhat, mint a bankbetét.

Nem véletlen így, hogy sokan a bankban tartott pénzük egy részét házaik szigetelésére használták fel az elmúlt években és használják fel ma is, legjobban ugyanis így lehet a háztartás költségeiből lefaragni.

Kevesebb fűtés télen, kevesebb hűtés nyáron, kevesebb pénz.

Sokan azonban nem tudják, hogy kezdjenek hozzá a folyamathoz, mik a kezdeti lépések, milyen szabályzókra kell figyelni, milyen támogatások vehetők igénybe. Minderről, ezen belül legfőképpen a hogyan kezdésről a hazai piac egyik szakértőjével, az Austrotherm Kft. ügyvezetőjével, Kruchina Sándorral beszélgettünk.

Ebben az irodában, ahol az interjút felvesszük, kellemes az idő, klíma nélkül kb. 25 C fok van, míg kint 35. Ennyit tud egy jó szigetelés?

Ennyit. Ebben az irodában napok óta nem megy fel a hőmérséklet 25 fok fölé, így a hőhullámok ellenére is lehet itt dolgozni, de lehet egy ilyen lakótérben természetesen élni, lakni is, hisz a hőfok minden napszakban megfelelő. Míg korábban a fűtés miatt aggódtunk telente, a globális felmelegedésre tekintettel ma már a nyári hőhullámokra is oda kell figyelnünk, hisz sokan panaszkodtak az elmúlt időszakban arra, miszerint a hőség miatt napokon keresztül nem tudtak aludni, pihenni. Mint tudjuk, az épületben rekedt meleg nagyon megterheli a szervezetet, főleg az idősekét és a gyermekekét, vigyáznunk kell rájuk.

A megváltozott körülményekre tekintettel, biztos vagyok benne, javítani kell a lakások és egyéb épületek hűtésén, mivel jövőre újabb hőhullámok várhatók, azaz a tendencia folytatódik. A hűtés azonban nem feltétlenül a klíma beszerelésével érendő el, hanem a szigetelés javításával, ugyanis a klíma használata is pénzt emészt fel, ráadásul nem is keveset. Főleg, ha a nap 24 órájában kénytelen üzemelni. De nemcsak az időjárás változása az oka annak, hogy csökkenteni kell az energiafelhasználásunk költségeit, beszélhetünk itt még másról is.

Például miről?

Az elmúlt években, évtizedekben folyamatosan emelkedett az energiahordozók ára a világon, mely egyszerű ténnyel az átlagember tapasztalataink szerint nem vagy nem igazán van tisztában. A lakossági földgáz köbméter ára 1990-ben valamivel 4 forint fölött volt, míg manapság megközelíti a 140-et. Az áremelkedés csaknem 3300 százalékos, így sokak számára nyilvánvalóvá vált az elmúlt években, évtizedekben, hogy a megnövekedett költségeket csak az alacsonyabb fogyasztással lehet csökkenteni. Ha ehhez hozzávesszük még azt is, hogy a szigetelt és a szigeteletlen házak energiafogyasztása között - egy felmérés szerint – 50 vagy 70 százalékos különbség is lehet, nyilvánvaló az is, hogy az áremelkedést csak egy jó szigeteléssel lehet, hogy egy kicsit furcsán fogalmazzak, „bőségesen” kompenzálni. Ezért mondható el, hogy tízszer annyira érdemes szigetelni ma, mint húsz évvel ezelőtt. És ez a folyamat még messze nem ért véget. A következő húsz évben rohamos tempóban fognak tovább emelkedni az energiaárak, hisz az emberiség globális energiaéhsége egyre nagyobb, szinte már nem is ismer határt. Az energia pedig egyre több pénzbe kerül, azért pedig fizetni kell. Nem mindegy azonban, hogy mennyit.

Az egyszerű állampolgár szinte semmit nem tud arról, hogyan kezdjen hozzá a költségek lefaragásához, a tervezéshez és a kivitelezéshez. Ön mit tudna neki tanácsolni?

Első lépésben javasolt mobilbarát weboldalunk gondosabb áttanulmányozása, így bárki beszerezheti az első körben szükséges adatokat, illetve megtekintheti referenciáinkat is. Segíti a kezdeti információszerzést az a két rövid videónk is, melyek révén bemutatjuk, miért hasznos és hogyan működik a gyakorlatban a jó hőszigetelés. Első kisfilmünk a működés bemutatása mellett egy meggyőző tesztet is tartalmaz, mire képes a jó szigetelés, míg a második azt mutatja be, mi is a szigetelés menete. Utóbbi azért is érdekes, mert látva a videót, bárki könnyen fogalmat alkothat róla, milyen egyszerű végül is a kivitelezés folyamata, illetve milyenné is válhat az immáron leszigetelt ház. Aki akar, megfelelő információkat kaphat arról is, milyen összefüggés áll fenn a hőszigetelés és a környezetvédelem között, mi a kiotói folyamat. Ezek a témák tapasztalataink szerint egyre inkább érdeklik az embereket a globális felmelegedés és az üvegházhatás kapcsán, de sokan rákérdeznek más fogalmakra is, pl. a passzív házakra, mit tudnak ezek az épületek.

A weboldal áttanulmányozása után természetesen további információk is kérhetők. Legyen az információt kérő építkező, kivitelező, tervező, küldünk neki katalógust, prospektust, árjegyzéket, de még termékmintát is, ha szükséges, ugyanakkor megjegyzem, ezek a dokumentumok ugyanitt le is tölthetők a weboldalon. Nyilvánvaló, hogy még ezután is számos kérdés adódhat, erre területi képviselőink szívesen válaszolnak e-mailben vagy telefonon. Úgy gondolom tehát, hogy aki akar, rövid időn belül kellően tájékozódhat, így azt is kiszámolhatja, hisz ez a legfontosabb válasz a kérdésekre, mennyi időn belül térülhet meg a befektetése.

Ezek szerint a kalkulátor a leglényegesebb?

Nyilvánvaló, hisz a kalkulátor az, ami alapján kiszámolható, mennyivel csökkenthetők a költségek.

Mit jelent ez számokban?

Az energiahatékony Austrotherm hőszigeteléssel akár havonta tízezres rezsiköltség megtakarítás is elérhető. Valójában egyszeri, de hosszú távú befektetés, amely alig 2-3 éven belül megtérül, illetve ez az időtartam az Otthon Melege Pályázat segítségével még le is rövidülhet. Ráadásul extra strapabíró anyagának köszönhetően a szigetelés 70-100 évig megőrzi minőségét további plusz költség ráfordítása nélkül, ez is előny. Kalkulátorunk tehát segít a választásban, de már most kifejezhető a költségmegtakarítás egy egyszerű képletben is, hogy mindenki értse, miről beszélek: vastag hőszigetelés = kisebb fűtésszámla + nagyobb megtakarítás.

Említette az Otthon Melege pályázatot, mellyel a megtérülés időtartama lecsökkenthető. Mit kell tudni ezzel kapcsolatban?

Mivel a pályázat szerves részét képzi, képezheti a befektetésnek, ezért ezeket az információkat beépítettük honlapunk tartalmába, hisz egyébként is elengedhetetlen feltétel, hogy a pályázati pénzek felhasználását megfelelően kalkuláljuk. Az idén kiírt "Otthon Melege" pályázatra bruttó 10 milliárd forintos keret fordítható, ami sok lakás rezsijét tudja véglegesen csökkenteni. A pályázóknak tudniuk kell, hogy január elsejétől változtak a hőszigetelési követelmények, és támogatást csak az a projekt kaphat, amely ezeknek megfelel. Így például egy átlagos panelt legalább 13 cm polisztirol (EPS) hőszigeteléssel kell ellátni. A korszerűbb, fokozottan szigetelő grafitos hőszigetelő anyagokból is legalább 10 cm szükséges, ha jó eredményt akarunk elérni. Mivel a támogatás mértéke a szén-dioxid kibocsátás csökkenésétől függ, célszerű ennél is vastagabb hőszigetelést alkalmazni. A hatékonyabb hőszigeteléssel több energiát tudunk megtakarítani, így az üvegház hatású gáz kibocsátása is jobban mérsékelhető. Alapszabály, hogy nem a hőszigetelésen, hanem hőszigeteléssel kell takarékoskodnunk, ezért érdemesebb mindig a vastagabb szigetelést választani. A dupla vastagságú szigetelés nem a kétszeresébe kerül: a munkadíj, az állványozás, a kiegészítő anyagok költsége állandó, csak a többlet hőszigetelést kell megfizetni - amivel viszont jelentős mértékű többlet megtakarítást lehet elérni. (Minderről, illetve arról is, mik a rövid, közép és hosszútávú előnyök, ide kattintva lehet bővebb információt beszerezni – szerk.)

Az előbb említette a szigetelés vastagságát. Milyen vastag a jó hőszigetelés?

Ez egy bonyolultabb kérdés, de megpróbálom egy gyakorlati példával is szemléltetni, miben is áll a vastagság jelentősége. Ha ez a téma szóba kerül, többnyire a falak hőszigetelésére gondolunk, és nem véletlenül: mivel ez a ház legnagyobb felülete, itt szökik el a legtöbb hő. A kérdés már csak az, hogy milyen vastag szigeteléssel mennyit tudunk megtakarítani? Míg a mai magyar építési gyakorlatban a 7-10 cm vastag hőszigetelés az általános, addig a legtöbb európai országban már ma is jóval előttünk járnak. A szomszédos Ausztriában például 15 cm felett van, de a szerb előírásokat is csak 12 cm vastag szigeteléssel lehet kielégíteni. Mindehhez járul az is, hogy a hazai előírások most változtak. Amennyiben az utólagos hőszigeteléshez támogatást (pályázati pénzeket) vesz bárki igénybe, úgy egy hagyományos B30-as téglafalat legalább 14 cm vastag polisztirolhab hőszigeteléssel lehet felújítani, de a hatékonyabb, Grafit típusú hőszigetelés sem lehet 11 cm-nél vékonyabb. Ezzel a fal hőveszteségét akár 80%-al is lehet csökkenteni, ami a ház fűtési költségét a felére is leviheti.

Mit lehet még szigetelni?

Egy épületnek nemcsak a falait lehet szigetelni, hanem más részeit is, így pl. a magas vagy lapostetőt, a födémet, a lábazatot, stb.

Sokat számít a minőség is?

Rengeteget. Mi a gyárainkban folyamatosan ellenőrizzük a minőséget. Különben a nem megfelelő építési termékek, így többek között a hőszigetelő anyagok az utóbbi időben egyre több problémát okoznak az építőanyagok piacán. A felügyeletét ellátó szervek (pl. Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság) lehetőségei szemlátomást korlátozottak, így sok a gyatra alapanyag. Egyedül a tudatos, igényes vevők tudnák kiszorítani a piacról a nem megfelelő termékeket, de ez magától nem fog megvalósulni. Míg kenyeret, tejet nap mint nap veszünk a boltban, és gyorsan ki tudjuk tapasztalni, melyik terméknek megfelelő a minősége, építőanyagot nem sokszor veszünk életünkben. A döntésnek ráadásul nagy súlya van: míg a mobil telefonoknak átlagos élettartama 1,5 év, az autóké 13, addig lakóépületeink 50-100 évig élnek átlagosan. Ilyen hosszú időn keresztül tud tehát kárt okozni egy nem megfelelő termék. Ezért is érhető el minden információ weboldalunkon a minőséggel kapcsolatban, így akár a laikus átlagember is hamar fogalmat alkothat arról, mire kell odafigyelnie, ha a szigetelőanyagok közül választ.

Kiknek éri meg a legjobban a befektetés?

Mindenkinek. A fiataloknak a gyerekük jövője miatt, mert a kevesebb elégetett tüzelő kisebb környezet-rombolással jár. A középkorúaknak azért, mert a kamatok zuhanása mellett ez az egyik legjobb befektetés: 15-25%-os hozamot ad és az épület értékét is növeli a beruházás. Az idősebbek pedig nyugdíj előtakarékosságként számíthatnak a hőszigetelésre: idős napjaikra nem kell a magas számláktól rettegni.

Végül mindhárom korosztálynak bónusz az egyenletesen meleg, komfortos lakás, ahol a falakból nem süt a hideg, és nyáron sem reked meg az elviselhetetlen meleg.

Ezen felül, ne felejtsük el, a kell szigeteléssel a környezet is jól jár...

TOP 5