Skip to main content

A 3EMT Tool webalkalmazás segítségével a közép-európai régió kis- és középvállalatai optimalizálhatják energia- és nyersanyag-felhasználásukat. Az alkalmazást, amely az EU Central Europe Programjának társfinanszírozásával jött létre, a CEEM (CEEM - Central Environmental and Energy Management - as a kit for survival) projekt keretében, november végéig 500 vállalat tesztelheti ingyenesen.

Az alkalmazás hátterében álló, az olasz Friuli Innovazione vezetésével megvalósult CEEM projekt támogatja a zöld technológiák elterjedését, a fenntartható termelést és a fogyasztói szokások megváltozását, ezáltal ösztönzi a szén-dioxid kibocsátás, az energiafelhasználás, és a KKV-k költségeinek csökkentését.

A NORRIA Észak-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség által Budapesten október 14-én megrendezésre került Transnational Lab rendezvényen részt vettek a Covenant of Mayors illetve a Nemzeti Környezetügyi Intézet képviselői is, akik aktív szakmai támogatásukat fejezték ki a projekt iránt. A Transnational Lab rendezvény célja volt, hogy a projektben résztvevő öt ország döntéshozói és érintettjei a már elkészült nemzeti stratégiákra építve kidolgozzanak egy nemzetközi stratégiai dokumentumot, amely tartalmazza a projekt keretében 500 vállalat bevonásával végzett pilot teszt főbb megállapításait illetve ajánlásokat fogalmaz meg közép-európai szinten a KKV-k környezeti és energiahatékonysági teljesítményének javítására. Ezen túl november végéig egy olyan ütemterv is kialakításra kerül, amely a tisztább termelési és fenntartható fogyasztási szokások népszerűsítését célozza. A dokumentum november végétől a projekt honlapján (www.ceemproject.eu) lesz elérhető.

hirdetés
 

 „A gazdaságilag és környezetvédelmi szempontból egyaránt ideális üzleti stratégia kialakítása a KKV-k számára jelentős kihívást jelent, hiszen a vállalatok döntéshozóinak pontos, naprakész adatokkal kell rendelkezniük a cég minden, így környezetkárosító tevékenységére vonatkozóan is. Az új módszertan és az ez alapján fejlesztett webalkalmazás, a 3EMT Tool pontosan ebben nyújt számukra segítséget” – mondta el Dr. Szmolenszky Ágnes, a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a projekt egyik magyarországi partnerének külkapcsolati igazgatója.

A NORRIA igazgatóhelyettese, Buday-Malik Adrienn hangsúlyozta, hogy az eszközt a későbbiekben nem csak KKV-k, hanem egyéb szervezetek számára is szeretné a konzorcium hozzáférhetővé tenni. A 3EMT Tool szakértői konkrét lépések kidolgozásában is támogatják a cégeket.

TOP 5