Skip to main content

A napból érkező energia hasznosításának két alapvető módja létezik: a passzív és az aktív energiatermelés. Az energiatermelés történhet napelemmel és napkollektor segítségével, amit leginkább a meleg víz előállításban használnak. A napenergia nem függ a beszállítótól és ingyen van, hátrányai azonban, hogy beruházás igényes, szezonális és nehezen tervezhető előre.

A hőenergia gyűjtésének és tárolásának legelterjedtebb módját, a napkollektort Magyarországon először 2007 augusztusában telepítettek panelházra. Azóta minden évben közel 2000 rendszert szerelnek fel. A berendezés elnyeli a napsugárzás energiáját, átalakítja hőenergiává, majd ezt átadja valamilyen hőhordozó közegnek.

A napkollektor beszerelésének összköltsége 160- 170 ezer forintba kerül, aminek összege két éven belül megtérül, a havi megtakarítás ugyanis akár 10 ezer forint is lehet. A kollektorok további ráfordítást nem igényelnek, az élettartamuk átlagosan 20 év.

Az OzoneNetwork szerdai Egyenlítő c. műsorának vendége Lesfalvi Balázs, a Grünpower értékesítési vezetőjének elmondása szerint napkollektort olcsón és könnyen házilag is elő lehet állítani. Oktatófilmek segítségével kevesebb, mint egy óra alatt elkészülnek a pet palackból, PVC csőből vagy akár sörös dobozból álló berendezések. A kollektorok teljesítményét a napsütéses órák száma befolyásolja, fűtésre és vízmelegítésre főképp februártól november végéig lehet használni.

Ha esetleg nem tudja megnézni az OzoneNetwork Televízió adását, megtekintheti a filmet a http://ozonenetwork.hu/ozonenetwork/o3/20120924-egyenlito-napkollektor-keszitese-hazilag.html honlapon, a csatorna weboldalán.

A www.utajovobe.eu honlapunk hírei rendszeresen megjelennek az OzoneNetwork Televízió hétköznap este 11-kor kezdődő, és másnap 6 és 9-kor ismétlődő Egyenlítő című műsorában.

TOP 5