A Nature folyóiratban jelent meg az a tanulmány, amelynek szerzői azt állítják, hogy a jégdzsungelek visszahúzódása nyomán hatalmas mennyiségű metángáz kerülhet a légkörbe, ez pedig a globális felmelegedés erősítéséhez vezethet. A nemzetközi kutatócsoport eredményei arra utalnak, hogy az ősi szervesanyag-készleteket valószínűleg a jég alatti mikrobák alakítják metánná.

Jemima Wadham, a Bristoli Egyetem munkatársa, a tanulmány vezető szerzője szerint óriási mennyiségű szerves szénről van szó, több mint tízszer akkoráról, mint amennyit az állandóan fagyott talajú északi régiók rejtenek.

A laboratóriumi vizsgálatok tanúsága szerint ezek a jég alatti környezetek biológiailag is aktívak, ami azt jelenti, hogy ezt a szerves szenet feltehetőleg szén-dioxiddá és metángázzá alakítják a mikrobák. A szerzők szerint a kutatási eredmények azt sugallják, hogy az antarktiszi jégtakaró egy elhanyagolt, ám fontos alkotóeleme lehet a globális mentánkészletnek.

A szakemberek becslései szerint több százmilliárd tonna szén rejtőzhet a jégtakarók alatt, és mivel ezen metánkészletek feltehetőleg alacsony mélységben húzódnak, a jégolvadás nyomán könnyen felszabadulhatnak, és tovább erősíthetik a globális klímaváltozás folyamatát. A tanulmány társ-szerzője, Sandra Arndt szerint egyáltalán nem meglepő, hogy jelentős mennyiségű metán-hidrátra bukkanhatunk a jégtakaró alatt; akárcsak a tengerfenék alatti üledékrétegek esetében, itt is a hideg és a nagy nyomás uralkodik, ezek pedig ideális feltételei a metán-hidrát mezők képződésének.

Forrás: http://index.hu/tudomany/2012/08/31/oriasi_metantartalekot_rejthet_az_antarktisz/

Kép forrása: http://revmodo.com/2012/08/30/methane-reserves-lurking-in-antarctic-ice/

TOP 5

Ne maradjon le
egy hírről sem

utajovobe.eu
Rendszerezett a fenntartható fejlődés oktatásához is felhasználható tudás. Segíti az oktatók környezeti nevelésének beépítését az oktatott tantárgyakba.

Copyright © 2011 Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel - Útajövőbe.eu. Minden jog fenntartva.
Weboldal programozás, karbantartás SelfMed.pro. Villám tárhely Szerver.eu