Skip to main content
Kína szupertehén klón

A kép csak illusztráció (Forrás: Pixabay)

Sikeresen klónoztak három Holstein-fríz tehenet kínai kutatók. Az elért eredmény forradalmasíthatja az ország tejiparát, írta meg a CNN.

Magasabb tejhozam a cél

A klónnal 1.7-szer magasabb tejhozam érhető el ahhoz képest, mint amit egy átlagos tehén adott időszakon belül tejel, így egy szuperállat révén akár 18 tonna tej is előállítható évente.

hirdetés

Erre az eredményre nagy szükség mutatkozik a híradások szerint, hisz ezzel jelentősen csökkenthető Kína kiszolgáltatottsága azzal, hogy nem kell, vagy jóval kevesebb állatot kell importálni az országba.

A projekt

A tudósok tavaly 120 embriót „hoztak létre“ Petri-csészében, beültetve ezek majdnem felét az anyaállatok méhébe.

Összesen azonban csak 3 állat bizonyult életképesnek és született meg december vége óta, ennek ellenére a média örömhírként jelentette be a tudományos áttörést.

A kutatók szerint, ha a klónozás terén sikerül majd jobb eredményeket elérni, sokkal egyszerűbb és könnyebb lesz a lakosság tejjel való ellátása.

E célból az elkövetkezendő pár éven belül legalább ezer szupertehenet állítanának hadrendbe, adta hírül a CNN.

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok:

Gombnyomásra etetik a malacokat a 26 emeletes kínai disznóólban

Forrás - A nyitókép csak illusztráció, forrás: JackieLou DL képe a Pixabay -en.

TOP 5