Skip to main content

Friss gomba, helyben hizlalt sertések, saját termesztésű zöldség-gyümölcs. Mátraderecskén a közmunkaprogram keretében jó ideje arra törekednek, hogy minél több helyben termelt és értékesített élelmiszert biztosítsanak a lakosság számára, írja a heol.hu.

Mint azt Forgó Gábor polgármestertől megtudtuk, a paletta hamarosan tovább bővül. Már megérkezett az a kezdő tyúkállomány is, amely a jövőben a friss házi tojást biztosítja. A tervek szerint a lányok-asszonyok saját készítésű házitésztát is készítenek majd, amit főként a közétkeztetésben hasznosítanak, a fölösleget pedig értékesítik.

A plébánia pincéjében megvalósított gombatermesztés is szép sikerrel kecsegtet. Rövid idő alatt közel 100 kilogramm gombát szüreteltek le, amelynek egy része az óvodai konyhára került, a fölösleget pedig a lakosságnak értékesítették.

A Start munkaprogramban működtetett sertéstelepen az elmúlt hetekben 34 kismalac született, gyarapítva az állományt. A programba vont konyhakertekben hamarosan szedhetik a zöldborsót, de szépen kikelt a többi vetemény is. Ez utóbbiakat is a közétkeztetésben használják majd fel, frissen, illetve tartósított formában.

Kapcsolódó anyagunk: A magyar vidék sikertörténetei 2.rész - Mátraderecske, egy önellátó sikerfalu, amely magát húzta ki a bajból. - http://utajovobe.eu/hirek/eu-tarsadalom-es-jog/675-a-magyar-videk-sikertortenetei-2resz-matraderecske-egy-onellato-sikerfalu-amely-magat-huzta-ki-a-bajbol)

Idézet a korábbi cikkből:

Segíts magadon…

"A 2000 fős település polgármestere, Forgó Gábor a munkanélküliség csökkentése érdekében közmunkaprogramba fogott. Ennek keretében a közel 100 munkanélküliből nyolcvanat alkalmaznak idén, napi nyolc órában. Felszántják a művelésre alkalmas önkormányzati földeket, és rendbe teszik azokat az egykori gazdasági épületeket is, ahol állattenyésztés folyt.

A tervek szerint idén (azaz tavaly) májustól sertést és baromfit is nevelnek helyben, így próbálják leszorítani a magas tojás- és húsárakat, biztosítani a közétkeztetéshez a helyi nyersanyagot. A dolgozók oktatáson is részt vesznek, így tudásukat is gyarapítják, amelyet az életben is tudnak hasznosítani.

Szerencsére a falu közüzemi infrastruktúrája fejlett, 1998-ban a szennyvízhálózat is kiépült. Annak ellenére, hogy van gázvezeték hálózat, most a polgármester legfőbb célkitűzése, hogy a fűtési szezonban folyamatosan fatüzelésre térjen át mindenki, mivel a gázszámla kifizetése már komoly nehézségeket okoz a lakosok egy részének. „Tűzifa és élelem, ez a kettő kell” – vallja a polgármester. A vidéki szegénység ellen az élelem megtermelése mellett a tűzifa kitermelésével is tesznek magukért."

Forrás: http://www.agrarhirek.hu/gyakorlat/15078.html

Kép forrása: http://www.izletes.hu/nemzeti/amerikai/2178

TOP 5