Közösségi kert PROFITKÉNYSZER nélkül

A hétvégén, Gömörszőlősön az Ökológiai Intézet szervezésében került megrendezésre az a kétnapos előadás sorozat és az ezzel egybekötött biofarmok meglátogatása, mely elsődlegesen a közösségi kertek létrehozásának gondolatával párosult.

Több igen jó előadás hangzott el, melyek közül – e helyt a teljesség igénye nélkül - kiemelném a herecsényi Magyar Ökotársulás Közösség anyagát, illetve a Szeles Attila által, részben a saját biogazdaságában is elmondottakat.

Mindezek előtt természetesen utalok az Ökológia Intézet vezetőjének, Gyulai Ivánnak a bevezetőjére, melyben igen érzékletesen vázolta fel, hova vezet a globális, nagyüzemi élelmiszertermelés. Az adatokat is felvonultató előadás konklúziója kétségtelenül az volt, hogy a fenntartható fejlődés szempontjából csak a vegyszermentes gazdálkodásnak lehet prioritása, különben az emberiség végleg feléli azon termőföld területeket, mely egyedül hivatott biztosítani eltartását, élelmiszer-utánpótlását.

Érdekességként megjegyezte, hogy a szántóföldi művelés, a szántás valójában megöli a földben azokat a hasznos baktériumokat, melyek a termőföldet élő és olyan szerves anyaggá teszik, ami által az képes a növénytermesztésre. Míg az intenzív mezőgazdaság teret nem hódított, ismert volt a „no-till farming” is, mely a „hagyományos szántási-forgatási eljárási mód hátrányai (magas energiaigény és a talaj károsodása) kiküszöbölésére szolgáló módszer. Lényege, hogy csak a felső talajrétegek állapotát változtatják meg. A talaj forgatása, szántása helyett a talaj keverése, lazítása, porhanyítása a cél, amihez tárcsa (szerű) eszközöket alkalmaznak.” (Akit bővebben is érdekel a no-till, betekinthet e videóba.

Miért érdemes a magánszemélyek összefogásával megvásárolt, vagy a már egyébként is magántulajdonban lévő termőföldön közösségi kertet létrehozni?

Jobb és olcsóbb, mint bármilyen más, korszerű és egészséges táplálékot, zöldséget, gyümölcsöt beszerezni, esetleg megtermelni, ráadásul a közösségnek összetartó ereje is van, mely adott esetben a tagok együvé tartozásának gondolatát is erősíti, nem mellesleg pedig olyan gondolkodásra sarkall, mely későbbiekben az élet más területén is kamatoztatható.

A képlet viszonylag egyszerű. Az Ökotárs tagjai egy kezdeti belépő összeggel megvettek egy olyan földterületet, mely ezáltal osztatlan közös magántulajdonba került. E tagoktól formálisan bérli a földterületet a tagok által létrehozott Magyar Ökotársulás Kulturális Nonprofit Kft., mely üzemelteti a biogazdaságot, és megtermeli rajta a tagoknak egész évre szükséges zöldségeket, gyümölcsöket. A struktúra kialakítására a jogszabályok miatt volt szükség.

A társulat 20 taggal indult, mely 50-60 családra bővült rövid időn belül, hisz a tagok egyben családok is. A biofarmot szakember vezeti, és bár a kezdeményezés még csak másfél éves, már kezdeti sikereket könyvel el, azaz az Ökotárs kétségtelenül képes egy olyan modellt lefektetni, mely később mások számára is másolható.

Mint ahogy Aldea Benedek, az Ökotárs egy vezetője elmondta, év végére http://www.okotarsulas.hu/index.html honlapjukon megismerhetők lesznek azok az adatok és ismeretek, melyek révén bárki, persze a helyi sajátosságaikat figyelembe véve, saját ellátásuk céljából szintén alapíthat biofarmot.

Az már megegyezés kérdése a tagok között, ki mennyi munkát végez a közösségi kertben, mivel mindenki, pl. munkája révén nem képes a termelésben részt venni.

Szeles Attila hasonló módon alakította ki gazdaságát, itt azonban elkülönítésre került a több hektáros földterület egy része, melyen a közösségi kert működik. Szintén tagok adták össze a kezdeti tőkét, de olyanok is részt vehettek a kezdeményezésben, akik pénzeszközzel nem, csak munkájukkal tudtak belépni a közösségbe (részes művelés). Ez azért egy jó megoldás az emberi oldal nagyszerűsége mellett, mert e módszer alkalmazásával olyan emberek is bekapcsolódhatnak a programba, akik a gazdasági válság hatása folytán elszegényedtek, ugyanakkor igényük fennáll a vegyszermentes élelmiszerek fogyasztására. Mint ahogy említettem tehát fentebb, a közösség ereje a szolidaritásban mutatkozik meg.

A kezdeti tőke azonban nem azt célozza, hogy a tagok tulajdonossá váljanak, gyakorlatilag egy évre előre fizetve várják a betakarítást és a termést, azt osztják szét egyenlő arányban. Ez a rendszer tehát egyfajta doboz rendszer, mivel mindenki dobozban kapja az éves terményt, ugyanakkor mégsem csupán „kiszállítás”, hisz egyes tagok termelnek is, azaz közösséget alkotnak.

Hogy mi termeszthető a bio farmokon? Megegyezés kérdése, de meg lehet tekinteni a menüt. http://www.bioeleskamra.hu/termekeink.html

Az Ökotárs már ott tart, hogy kezd gondolkodni abban, cserekereskedelem révén a közösség nagyobb hozamot produkáló terményei cserélhetők lesznek jövőre más közösségek között. Ez a gondolat azért is érdekes, mert mindkét szisztéma, sikeressége mellett még kezdetlegesnek minősíthető, így bárhol, a helyi térségnek megfelelően fejleszthető, optimalizálható, bár kétségtelen, hogy az eddig kialakított rendszer is képes ellátni tagjait megfelelő élelemmel. Leginkább pedig az emberek, családok eltarthatóságát célozza, és nem olyan gazdaságok létrehozását, melyek piacra termelnek.

Az előadásokon sok olyan résztvevő is kérdéseket tett fel, akik hasonló kezdeményezésbe fognának. Legtöbben azt szerettél volna megtudni, okozott-e gondot az, ha a tagoknak számolni kellett a veszteséggel, így ha pl. aszály volt, nem termett annyi termény, szült-e ez problémákat. Mivel a közösség összetartó és az összes vezető megbízható, az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy áthidalhatók voltak a problémák, ha voltak egyáltalán. A „pontos elszámolás a barátság alapja” elve ugyanis az ilyen kezdeményezések kapcsán is érvényesül, így egyelőre azt feltételezzük, hogy más térségekben is eredményesen alakíthatók ki és működtethetők önellátó közösségi kertek, csak megfelelő és elfogadott vezetők szükségeltetnek.

Ugyanakkor ki kell emelni azt is, hogy ezek a kertek azért is sikeresek, avagy nem szülhetnek problémákat, mert a termelésben eleve nem jelenik meg a profit. Az olyan termelésben, hangoztatták az előadók, ahol megjelenik a haszon, megjelenik az érték és az ár, nem mellesleg az érdek fogalma is, mely ellenségeskedéshez, vitákhoz vezethet. Ha a profit kiküszöbölhető, a termelés minden szereplő részére igazságossá válik, e mentén pedig megfelelő gyakorlat alakítható ki.

Remélhetőleg, más alapokon ugyan, de a közmunka rendszere is javítható válik fenti ismeretek alkalmazásával, hisz számos településen a közmunkások egy része terményben kap támogatást, de álláspontom szerint a fő cél nem csak a közösségek kialakítása e körben, hanem annak a tudásnak az átadása, mellyel a közmunkások, ha van otthon konyhakertjük, megtermelhetik saját maguknak az éves eltartásukhoz szükséges terményeket. Ha persze újabb állami támogatásokkal bővíthető helyben a rendszer, mint ahogy Gömörszőlős polgármestere elmondta, akkor a település – akár kisebb zöldségfeldolgozó üzem felállításával - már értékesítésre is termelhet, ez pedig gazdagíthatja mind a települést, mind az ott élőket. Hasonló megoldás már létezik, a link alapján videó is megtekinthető. http://utajovobe.eu/hirek/elelmezes/1147-bio-szentandras-es-birjan-az-onfenntartas-kialakitasa-utjan-fenntarthato-fejlesztesek-videken

AZ ENSZ Local Agenda programja is támogatja a kistérségek felemelését, újra beindítását, hisz a globalizáció káros hatásaival szemben minden országnak, minden (kis)városnak, falunak védekeznie kell, ha fenn akar maradni.

Nehéz azonban a zöldséget és gyümölcsöt olcsón árusító, tőkeerős, láncokkal és igen hatékony marketinggel rendelkező multik erejét bármely európai országban megtörni, bár ismert ellentétes példa is. Pl. Bécs lakosságát a mai napig a környező településeken élő őstermelők látják el, akiknek ezáltal biztosítva van a piacuk. Ez a rendszer másolható, így részben Budapest őstermelői piacai is újra fejleszthetők, az őstermelők vásárlókhoz juttathatók. Ha több a vásárló, olcsóbb lehet a hazai termék is, azaz a globalizációs hatások mérsékelhetők.

Ötletek természetesen adódhatnak ab ovo is, hogy lehetne a hazai őstermelői szférát felemelni, nekik állandó piacot biztosítani. A kormány kétéves programja kapcsán számos őstermelői piac megnyitásáról hallottunk, de ez annak ellenére, hogy a tendencia folyamatosan nő, még nem elégséges. Az iskolai menzák, büfék államosításával azonban az őstermelők már nagyobb szelethez juthatnának a piacon, így ha a Mintamenza programja megvalósulhat, megerősödhetnek a hazai kisparaszti gazdaságok is. http://utajovobe.eu/hirek/elelmezes/1356-mintamenza-akik-javitananak-rajta

Ha pl. hetente két alkalommal kaukázusi kefirt kaphatnak gyermekeink minden magyar iskolában, tehenekre is szükség lesz. A példa akár ragadós is lehet, így a haldokló sertéságazat is kaphat egy erősebb „löketet”, ha a hulladékból készült, és ízfokozókkal, egyéb adalékokkal teletűzdelt párizsi helyett valódi kolbászt és szalámit kaphat tőlünk a jövő nemzedéke bármely iskolai büfében.

Persze a korszerű és helyes táplálkozás elvei szerint. E helyt azonban meg kell jegyezni, hogy mindent az ár és az érték, nem mellesleg az érdek dönt el. Ez vezet ugyanis a profithoz.

Béer