Nemrég kaptunk hírt Kínából, miszerint az egyik ottani egyetem kutatói „megalkották” az alacsony laktóztartalmú tejet adó tehenet. Ugyan a tehén még csak borjú, mégis kiváló egészségnek örvend, így minden remény megvan arra, hogy felnőve eleve olyan tejet adjon az allergiás embereknek, akik azt meg is tudják majd emészteni. Ma már ugyanis civilizációs betegségként tartják számon a tejallergiát, a fejlett társadalmakban ezen emberek száma, főleg az Egyesült Államokban, évről évre emelkedik.
Kínában a társadalom több, mint fele laktózérzékeny, hisz étkezésük évezredeken keresztül mellőzte a tejet, mint ahogy így van ez más ázsiai országokban is.
A globalizáció hatásaként azonban a távol-keleti országban is megnőtt a tejfogyasztás, így kínai kutatók érdekeltté váltak olyan állatok genetikai manipulálásában, melyek eleve megfelelő tejet képesek „termelni” az allergiás társadalom számára.
A híren elgondolkodva nem kétséges, a tudósok szerint mekkora segítség lenne ez a „beteg” embereken, szerintünk azonban semmi másról nincs szó, mint GMO esetében a szokásos nagy üzlet megalkotásán, kerül, amibe kerül.
2011-ből már származott egy videó, melyből kiderült, hogyan lehetséges emberi anyatejet adó teheneket létrehozni. Utalt az akkor megkérdezett riportalany arra is, hogy ez ma már épp olyan könnyű, mint olyan állatokat megalkotni, amik aztán bizonyos betegségekkel szemben ellenállók lesznek. Bár a videó állítja, véleményünk szerint túlzás, amit a riportalany közöl, miszerint az éhező emberek táplálására megoldást jelentenek az ilyen tejet adó állatok, vagy általában a genetikailag módosított élelmiszerek, hiszen az, hogy ki hogyan bontja le a tejet - de ez igaz más táplálékokra is - egyénenként változó. 2011 óta nincs arról hír Kínából, hogyan alakul, alakul-e az emberi tejet adó szarvasmarhák tömegméretű tenyésztése, avagy az üzlet maga.
Szerencsére Magyarország eddig ellenállt a génmódosított termékek hazai előállításának és elterjedésének, mint ahogy teszi ezt az Unió is. Remélhetőleg, ez, akármennyire is érvelnek és lobbiznak a multik által támogatott tudósok, örökre így is marad (legalább) az öreg kontinensen.
Kíváncsiak leszünk arra is, hogy a Lakes névre keresztelt borjú meddig él majd, hiszen testvérei, születésük után nem sokkal, mindketten elpusztultak. Utóbbiak sorsát természetesen nem kívánjuk Lakesnek sem, de úgy gondoljuk, a teremtést meg kell hagyni Istennek. Már ha egyáltalán létezik.
Kapcsolódó anyagaink:
A GMO kukoricáról - http://utajovobe.eu/hirek/elelmezes/1237-a-gmo-kukoricarol
Sötétben világító macska, skorpiómérget termelő káposzta - GMO torzszülöttek - http://utajovobe.eu/hirek/sokfeleseg/1132-sotetben-vilagito-macska-skorpiomerget-termelo-kaposzta-gmo-torzszulottek
Forrás: http://www.iins.info/archives/33731.html
Kép forrása: http://grocerygeek.com/2012/06/14/genetically-modified-cows-producing-low-lactose-milk-whats-next/