Skip to main content

Eljön az idő, amikor valakinek ki kell mondania: a Fukusimából menekültek soha többé nem térhetnek vissza egykori otthonaikba - ezt mondta a japán Liberális Demokrata Párt főtitkára vasárnap. Habár a kormány eddig azt kommunikálta, hogy a katasztrófa áldozatai egyszer majd visszatérhetnek a radioaktív anyaggal szennyezett területekre, Sigeru Isiba most politikai irányváltásra is felszólított a témában - írja az Asahi Shimbun.

A reaktor környezete eltérő mértékben szennyezett, ezért az egyes részeket három kategóriába sorolták. Valószínűleg csak a legszennyezettebb területek egykori lakóinak kell végleg lemondaniuk otthonaikról, habár ezt Isiba nem pontosította. Azokon a területeken, ahová "nem támogatott a visszaköltözés", az évi sugárzási mennyiség meghaladja az ötven millisievertet. Ide 2012 márciusától számolva legalább öt évig nem szabad visszatérni. Ez a szabály 25 ezer korábbi lakost érint.

A Liberális Demokrata Párt javaslatot fogadott el az újjáépítési munkálatokkal kapcsolatban is. Ebben felszólítják a kormányt, hogy mielőbb tisztítsa meg azokat a területeket, ahová a menekültek a közeljövőben visszatérhetnek. A párt azt is hangsúlyozza, hogy a menekültekkel tudatni kell, meddig nem térhetnek vissza Fukusimába, és ez időre kárpótolni kell őket.

Isiba vasárnap arra is felszólította a kormányt, hogy az vizsgálja felül sugárterheléssel kapcsolatos hosszútávú terveit. A politikus a terhelést egy millisievertre vagy kevesebbre csökkentené. A szöveg szerint a visszatelepülőkkel azt is meg kell értetni, hogy ezt a célt nem lehet rövid időn belül elérni a fertőtlenítéssel.

A javaslatot a párt hamarosan Sinzó Abe miniszterelnök elé terjeszti.

(További fotók itt tekinthetők meg: http://index.hu/kulfold/2013/11/03/fukusima_soha_tobbe_nem_lesz_otthon/)

Forrás: http://index.hu/kulfold/2013/11/03/fukusima_soha_tobbe_nem_lesz_otthon/

Kép forrása: Nagykép az erőmű körül kitelepített szellemvárosokról. Fotó: Damir Sagolj / Reuters

TOP 5