Fenntartható fejlődés gyakorlati szemmel

Nio kínai elektromos autó 

Hamarosan Európát is célba veheti a Tesla egyik konkurensének számító kínai elektromosautó-gyártó vállalat, a NIO.

Az Equilor Befektetési Zrt. hírösszefoglalója mindezzel kapcsolatban kiemeli, hogy egy meg nem nevezett kínai forrás szerint Dánia fővárosában, Koppenhágában nyílhat meg a cég első európai képviselete.

A dán kormány egyébként támogatja az elektromos autók értékesítését, és azt szeretnék, ha 2023-ban már egymillió futna ilyen járművekből az országban. 

A NIO AZ IDÉN VETTE TERVBE A NEMZETKÖZI TERJESZKEDÉST, AMELYNEK KERETÉBEN ELSŐKÉNT AZOKBAN A RÉGIÓKBAN SZERETNÉNEK MEGJELENNI, AHOL MÁR NÉPSZERŰEK AZ E-AUTÓK, ELSŐKÉNT EURÓPÁT CÉLOZZÁK MEG

- értesült az Autonews.gasgoo.com

A vállalat ES6-os és ES8-as modelljeit értékesítheti Európában a tervek szerint 2021 második felétől kezdve, és az első két évben 7000 darabot szeretnének eladni ezekből a típusokból.

A hír hatására a tegnapi napot 6,54 százalékos emelkedéssel zárta a NIO árfolyama, ezzel az elmúlt hat hónap során már

KÖZEL 950 SZÁZALÉKOT EMELKEDETT

a részvény árfolyama. 

Amennyiben tetszett a cikk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja FB oldalunkat

Kapcsolódó anyagok: 

Forrás - Nyitókép: A Nio EVE koncepcióautó egy kínai autókiállításon - FORRÁS: IMAGINECHINA/SHAN HE - IMAGINECHINA/SHAN HE