Skip to main content

Houthaven, Amsterdam egyik legnagyobb és legrégibb kikötője hosszú ideje használaton kívüli, ezért átalakítják egy új, fenntartható, karbonmentes, alacsony fogyasztású házakkal beépített negyeddé. A városközponthoz közel fekvő kikötő medencéjében egy sor félszigetet létesítenek és ezekre telepítik a házakat, iskolákat, kereskedelmi szolgáltatásokat, minden olyan létesítményt, ami a negyedet önellátóvá teszi. (Aiolus News)

Ezt az önállóságot napelemekkel, miniszélerőművekkel, napkollektorokkal kiterjesztik az energia, a fűtés és a meleg víz ellátásra is.

Az ökonegyed a lakosok bevonásával épül. Javaslataik, kívánságaik bekerülnek a tervekbe. Ehhez az érdekeltek megkapták a szükséges adatokat a felhasználandó anyagokét is beleértve, így a családoknak lehetőségük van a legoptimálisabb feltételek kiválasztására.

A munkálatok május elején megkezdődtek az O blokkal, az első úszó félszigettel, amely egyben a legeredetibb is lesz. Itt kapnak helyet a közösséget szolgáló intézmények és itt lesz az egyetlen, négyemeletesnél magasabb épület, amely vonatkozási pont lesz a negyed és a város számára.

Hollandiáról lévén szó, a közlekedés megtervezése is elsőrendű feladat. Houthaven területén csak az ott lakók autói közlekedhetnek. A negyedet a tengeren keresztül és gyalog vagy bicikli utakon lehet majd megközelíteni.
Ökológiai jellege miatt a projektet az Európai Unió is pénzügyi támogatásban részesíti.

Forrás: http://www.energiacentrum.com/news/regi_kikotobol_fenntarthato_okonegyed.html

TOP 5