(Szerkesztő megjegyzése: ha az alábbiak szerint minden irodában kijelölnének egy energiafelelőst, aki az energiafelhasználást naponta ellenőrizné, jelentősen csökkenteni lehetne a cégek költségeit. Önöknél van ilyen felelős?)
A költséghatékonyság, energiatakarékosság, fenntarthatóság mára már visszafordíthatatlanul terjed az ingatlanszektorban. Az új beruházások, fejlesztések, illetve a meglévő ingatlanok felújítása esetében is az egyik legfontosabb cél a jövőbeni költségek minimalizálása, valamint a károsanyag-kibocsátás mértékének csökkentése. A megépítés azonban csak egyetlen aspektusa a rendszernek. Vajon elég érettek vagyunk-e a költséghatékonyságra?
Ahhoz, hogy az irodabérlők valóban képesek legyenek csökkenteni a rájuk háruló költségeket, mindenekelőtt az egyik legfontosabb feltétel a bérlemény területén dolgozók mentalitásának alakítása az energiatakarékosságra és környezettudatosságra - hangsúlyozza Hajdú Flórián, a Jones Lang LaSalle senior projekt és facility menedzsere. Amennyiben a bérleményben dolgozó személyzet tagjai - ahogy valószínűsíthetően a saját otthonukban is - figyelmet fordítanak a fölösleges energiapazarlás elkerülésére, úgy ezt a munkahelyükön is könnyen megtehetnék.
Ilyen, konkrét kiadáscsökkentő és hatékonyságot növelő lépések lehetnek például egy hatékony HVAC (Heating, Ventilation, Air Conditioning) rendszerrel felszerelt iroda esetében az ablakok zárva tartása - télen és nyáron egyaránt -, aminek az elmulasztása tetemes energiapazarlást jelent. Jelentős költséget jelenthet akár a világítás megfelelő használata olyan terekben, ahol ritkán vagy egyáltalán nem tartózkodnak. Az árnyékolással ellátott irodákban az árnyékolók szakszerű használata elengedhetetlen, továbbá az elektromos berendezések kikapcsolása a használaton kívüli periódusban. Hajdú tapasztalata az, hogy a bérleményben dolgozók ezen energiatakarékossági lépéseket nem teszik meg. Véleménye szerint a rendszer hatékonyabban működhetne abban az esetben, ha a dolgozók megfelelő oktatást kapnának az energiafogyasztók használatáról.
Továbbá az oktatás mellett elengedhetetlen egy helyi személy, avagy "felelős" kinevezése, aki a munkája mellett állandóan felhívja a kollégái figyelmét az energiatakarékosságra. Lehet, hogy most sokan megmosolyogják a valóban gyerekesnek tűnő megoldást, miszerint rá kell szólni a kollégánkra. Ám ha nem tartozunk abba a szerencsés tíz százalékba, ahol alapvetésnek tekintik a fent említett szabályokat, akkor be kell látnunk, hogy igenis ilyen mélyről indulunk, és valós edukációra van szükség a közvetlen környezetünkben is ahhoz, hogy valóban látható eredményeket lehessen elérni szervezeti szinteken. A kérdés azonban továbbra is marad: ha a környezettudatosság az elmúlt 10-20 évben alig kapott helyet a tömegek gondolkodásában, a költségek drasztikus emelkedése vajon elérheti-e a kívánt áttörő hatást, kikényszeríti-e ezt belőlünk?
A hatékony használaton túl már a beszerzésnél is jelentős energia- és költségmegtakarítást érhetünk el a teljes munkaidőben a bérlők által használt berendezéseken keresztül. Ilyen, az üzemeltetés során jelentős energiaigénnyel üzemelő eszközök például a teakonyhákban használt háztartási gépek, a fényforrások és az irodai gépek. Továbbá fontos lehetőség, hogy a házfelügyeleti rendszerek általában lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy az épületeken belüli bérleményeket külön is lehessen szabályozni, aminek fontos szerepe van az energiatakarékosságban a munkaidőn kívüli periódusban. Itt elsősorban a munkaidőn kívüli hűtés/fűtés szabályozására vagy az elektromos hálózat áramtalanítására kell gondolni a munkaidőn kívüli időszakban - mondja Hajdú.
Ez a rendszer azért is lehet különösen hatékony, mivel adott irodaházban a különböző profilú cégek teljesen eltérő időbeosztásban végezhetik a tevékenységüket, így nem szükséges az egész épületet éjjel-nappal fűteni csak azért, mert van olyan bérlő, aki nonstop használja a saját területét. A jelenlegi irodabérleti piacon tapasztalható költségnyomás ugyan alapvetővé teszi az ingatlan tulajdonosa számára, hogy az üzemeltetőt a minél alacsonyabb költségek érdekében folyamatos nyomás alatt tartsa, ezért is ajánlja Hajdú, hogy érdemes ösztönözni az éves tenderek megtartását a szolgáltatást végző cégek között. Hiszen nem mindegy, hogy a karbantartásokat végző cég, avagy az energiát szolgáltató vállalat milyen terhet jelent az üzemeltetőnek, és ezen keresztül a bérlőknek.
Zöldüljön az iroda
A költségcsökkentés mellett az egyik legnépszerűbb folyamat a zöldülés az irodapiacon. A bérlőnek azonban a saját bérleményeiben nem sok olyan zöld energiaforrás hasznosítására nyílik lehetősége, melyet önállóan tudnának kivitelezni, és az záros határidőn belül meg is térülne. Viszont a ház tulajdonosával (üzemeltetőjével) együtt (az egész épületre vetítve) több olyan megoldás is szóba jöhet, mellyel az épületegyüttes energiafogyasztása zöld energiával csökkenthető, amennyiben az épület felépítménye engedi például napkollektorok felszerelését, ami többek között a közös helyiségek melegvíz-hálózatára és a fűtési körre is "rásegít" - mondja Hajdú. Fontos azonban megjegyezni, hogy ezen zöld energiák hasznosítása kizárólag gondos felmérés és tervezés, valamint költség- és megtérülésszámítás alapján kerülhet kivitelezésre.
Az üzemeltetőnek azonban hasznos lehet megvizsgálnia egy 5-10 éves épület esetében, hogy érdemes-e korszerűsíteni vagy pótolni néhány berendezést. Ilyenek lehetnek például az árnyékolási rendszer és az üvegfelületek hővédő fóliával történő ellátása, vagy a meglévő fűtési és hűtési rendszer korszerűsítése, kiegészítése új hőcserélő/hővisszanyerő elemekkel; avagy vízfelhasználást követően szürkevíz kinyerése, melyet újból fel lehet használni a vécé és a piszoár öblítésére. Esővíz felhasználása hasonló célokra; illetve a vízfelhasználás csökkentése, "prelátorok" csaptelepekre való felszerelésével, melyek 20-30 százalékos megtakarítást tehetnek lehetővé - véli a JLL szakértője. Ami pedig magától értetődő lenne, de nem minden esetben történik meg az üzemeltető részéről, az a szükséges és rendszeres szakszerű gépészeti karbantartás, melynek elhanyagolásával vagy nem kellő odafigyeléssel 5-10 százalékos energiaveszteség is előidézhető.