Skip to main content

Villanyautó lázban ég az egész autós világ, a Ford most kezdi el leszállítani az elektromos Focus első példányait és a Pikes Peak hegyi időfutam mezőnyében is kezdenek feltünedezni az elektromos árammal hajtott versenyautók. Az egyikkel ráadásul az a Monster Tajima küzdi majd fel magát a csúcsra, aki eddig egy eredeti énjére csak nyomokban emlékeztető Suzuki SX4-essel már bizonyította néhányszor, hogy fekszik neki a szerpentin.

Tajima új autójának még annyi köze sincs az SX4-eshez, mint az előzőnek, ráadásul belsőégésű motor helyett villanymotorral és akkumulátorokkal üzemel és Monster Sport E-Runner Pikes Peak Special néven fut, amit egy levegővel még kimondani is nehéz. Leginkább egy Le Mans-i prototípusra hasonlít, aminek minden létező kiszögellésére egy-egy GoPro kamerát szereltek, hiszen a murvás szerpentinen való csúszkálás csak akkor kínál felhőtlen szórakozást a nézők számára is, ha minél több szögből kísérhetik figyelemmel a pilóta és a hegy küzdelmét.

A japán versenyző nagy reményekkel vág neki a következő futamnak, ahol nem csak az elektromos autók kategóriájában szeretne győzelmet aratni, hanem megjavítaná saját korábbi rekordját is a korlátozások nélküli „unlimited” csoportban is. Függetlenül a választott járműtől, Tajima idén is meghatározó alakja lesz az időfutamnak és a mögötte álló fejlesztőgárdát ismerve, az elektromos Batmobillal is bucira veri majd a mezőny nagy részét.

Meggyűlhet azonban a baja a Mitsubishivel, aki gyári csapattal indul a versenyen, egy i-MiEV Evolution-t készítettek fel, melynek pilótája az a Hiroshi Masuoka lesz, aki 2002-ben és 2003-ban is megnyerte a Dakar Rally-t. Egy ilyen kaliberű versenyzőnek nyilván nem okoz gondot, hogy optimálisan aknázza ki az autó erőforrásait, ami jelen esetben egy 35 kilowattórás akkumulátor-csomagból és három, összesen 326 lóerős villanymotorból áll.

Forrás: http://www.autostat.hu/hirek/6031-villanyautokkal-a-csucsra-bvuel-a-pikes-peak-mezny.html

TOP 5