Skip to main content

citecityAz amerikai Pegasus Holdings cég kiválasztotta egymilliárd dolláros szellemváros-projektjének helyszínét: a tudományos kísérletekre létrehozott, üres kisvárost, Cite Cityt az új-mexikói sivatagban, Hobbs városa mellett építik fel. A CITE (Center for Innovation, Technology and Testing) programot a világ legnagyobb tesztlaborjaként hirdetik, a város építése a tervek szerint már júniusban megkezdődhet.

Cite City közel negyven négyzetkilométeren terül majd el, tökéletesen működő kisváros lesz lakóépületekkel, közművekkel, utcákkal, belvárossal, kertvárossal és ipari negyeddel. Elvileg 35 ezer lakos férne el benne, de gyakorlatilag üres lesz, eltekintve a 350 fős karbantartó és tudományos kisegítő személyzettől.
A várost olyan tudományos kísérletekre fogják használni, ahol elengedhetetlen a városi környezet, de a lakókra nézve veszélyesek lennének a kísérletek, vagy csak zavarnák a dolgot. A skála egyelőre az automatizált közlekedési megoldásoktól az alternatív energiaforrások kihasználásán át intelligens elektromos hálózatok és elosztórendszerek teszteléséig, biztonságtechnikai próbákig és adatátviteli megoldásokkal való kísérletekig terjed.

Cite City teljes egészében magánbefektetők pénzéből épül, és pár száz kilométeres távolságra lesz olyan kutatóállomásoktól és hadi bázisoktól, mint a White Sands rakétatesztelő központ, a Los Alamos nukleáris kutatólabor, vagy a légierő roswelli bázisa, ahol a legendák szerint az ötvenes évek óta a lezuhant ufókat tanulmányozzák az amerikaiak a legnagyobb titokban.

Forrás: http://index.hu

TOP 5