Skip to main content

Szegeden, egy ötödik emeleti panellakásban éltünk. Hiába ültettem ott paradicsomot az erkélyre, a méhecske nem jött fel beporozni – kezdte történetüket Helga, hogy környezettudatosságra törekvő családként hogyan költöztek a Domaszék környéki tanyavilágba.

Vegyszermentesen és környezettudatosan szeretett volna élni Horváth Helga családjával, ezért a szegedi pörgést hátrahagyva egy tanyára költöztek. Maguknak készítik a szappant, komposztálnak, az ötéves Boti pedig büszke rá, ha a saját biozöldségüket eheti.

– A kilométerkőtől pár méterre van egy földút, onnan már látszik a ház – navigált a telefonban Horváth Helga, amikor domaszéki tanyájukra igyekeztünk. A lucernaföldön és a kis erdőn túl már nyílt a kapu, a családanya fogadott. Gyermeke, az ötéves Boti épp a kertben szaladgált, de a szöcskevadászat közben időt szakított üdvözlésünkre. – Nyugodtan ki tudjuk engedni szaladgálni, itt nem lép bele semmibe, nincsenek se üvegek, sem szemét, nem úgy, mint a játszótereken – csatlakozott hozzánk párja, Zoltán is.

Elég volt a pörgésből

– Szegeden, egy ötödik emeleti panellakásban éltünk. Hiába ültettem ott paradicsomot az erkélyre, a méhecske nem jött fel beporozni – kezdte történetüket Helga, hogy környezettudatosságra törekvő családként hogyan költöztek a Domaszék környéki tanyavilágba. A kis ház felé sétálva telkükön egy egykori almásba botlottunk, a fákkal és kerítéssel körülvett birtokon zöldségeket, gyümölcsöket és fűszernövényeket tartanak. Néhány gólya repülte át épp fejünk felett a birtok határát, az őzeket a szomszéd hereföldre csak éjszakára várták. 

– Nem félek itt jobban, mint a városban – jegyezte meg Helga, látva a távoli szomszédokat keresgélő tekintetünket. Helga idősebb fia, a 17 éves Zoli nehezebben élte meg a váltást, de hiába élnek tanyán, közel a buszmegálló, és mindenki bejár dolgozni, tanulni Szegedre, az internet sebessége is megfelelő. – Elegünk lett a városi pörgésből, szerettük volna elhagyni a vegyszeres ételeket, kozmetikumokat, és egészséges életet élni. Az első lépés az volt, hogy 1-2 éve elvégeztem egy háziszappan-készítő tanfolyamot, innen indult a környezettudatosságunk. Egy hónap alatt mindent lecseréltünk, én csinálom többek között kecsketejből a szappant, a samponokat, az arc- és kézkrémeket, a mosogatószert – mesélte Helga már a kerti lócán üldögélve. Mellette egy kosár bab száradt éppen, körülöttünk illatos gyógynövények csokrai lógtak, a hűvösben pedig házi, áfonyás-mentás-citromfüves szörp került az asztalra csipkebogyóval. – Csak egy kis barna cukor van benne – nyugtatott meg, miközben a szaladgáló kicsinek is töltött belőle. 

Csak egy hétvégének indult

– Decemberben költöztünk ide. Amikor megvettük a tanyát, csak egy hétvégére akartunk először kijönni, hogy megnézzük, milyen itt, de hétfőn már csak csomagolni mentünk vissza a szegedi lakásba – mesélték nevetve, hogyan fűtöttek – központi rendszer híján – kályhákkal eleinte. Azóta a nagyobbik gyermek besegít a fűnyírásban, Zoltán a kert fejlesztését, Helga pedig birkák és csirkék vásárlását tervezi. – Nem számolgattunk utána, hogy anyagilag a városi vagy a tanyasi lét olcsóbb. Azt tudom, hogy amíg az üres, városi lakást árultuk, havi 30 ezer forintot kellett a közös költségre és az átalánydíjakra költenünk, itt csak villanyszámlánk van, kevesebb inger ér a vásárlásra. A városba persze be kell mennünk, de spóroltunk azzal, hogy földgázüzemű autót vettünk – folytatta. 

Nem világosodtak meg

A család szerette volna az élelmiszereket is biomódon megtermeszteni magának. – Nem termelünk semmit eladásra, de a saját répánkat, cukkininket esszük, a szappanba is az itthon termesztett növények, köztük körömvirág, levendula, izsópfű kerülnek – magyarázta Helga is, miközben a konyhakert felé kalauzolt. Elhaladtunk a komposztáló és a gyógynövényszárító alkalmatosságok mellett, az édesanya pedig izgatottan ellenőrizte, érik-e már a lábunk mellett futó dinnye. Boti is utolért bennünket, és látva, hogy a kis fóliasátor felé tartunk, gyorsan kért egy kis koktélparadicsomot. Nyugodtan falatozhattunk belőle, hiszen nem permeteznek semmit, nem kellett megmosnunk. A gyermekek egészsége a fő szempont a családban, a kicsinek például szokása, hogy kiszalad, kihúz egy répát, és azt rágcsálja. De amikor segít a kertben, a közeli boltból kaphat egy kis édességet. 

– Mi nem világosodtunk és nem tértünk meg, de nekünk ez a tudat jó – jegyezte meg Zoltán, majd elmondta: meg kell venniük, amit nem tudnak megtermelni, de legutóbb például a saját készítésű szappant házi kolbászra cserélték. – Próbáljuk a kicsit is bevonni, hogy ne az a kép éljen benne: elhúzza a hűtőt a bevásárlóközpontban, és ott a zacskós kukorica. Mi itthon elvetettük a magokat, majd együtt törtük le a csövet, és anya főzte meg. Így látta végig, és tudja, mi miből van – beszéltek az első kalandokról a konyhakertben. – Az asztalnál ülve Boti mindig megkérdezi, hogy a saját zöldségünk van-e a tányéron, és büszke rá, ha az.

Amennyiben tetszett a cikkünk, illetve más hasonló híreket is szívesen olvasna, itt lájkolhatja oldalunkat!

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás

 

 

TOP 5