Skip to main content

Intercity prototípusát mutatták be Szolnokon. Másfél évtized után indul újra a több mint százötven évre visszatekintő hazai vasútijármű-gyártás. A MÁV-START Zrt. szolnoki járműjavítójában csütörtökön lehetett először megnézni az ott készülő InterCity-prototípusokat.

Bemutatták azokat a készülő InterCity-prototípusokat, amelyeknek tavaly kezdték meg a tervezését. Az Európai Unió 462 millió forintos támogatásával elérhető céllá vált a haza IC-kocsik gyártása.

Magyarország jelenét és közeljövőjét is az emberi viszonyulás és az azon alapuló termelőtevékenység fogja megváltoztatni, mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára.

Ezzel hozzá fogunk járulni ahhoz, hogy munkahelyeket teremtsünk, és hogy a beszállító magyar cégeknél további munkahelyek jöhessenek létre, tette hozzá Ungvári Csaba, a MÁV-Gépészet Zrt. vezérigazgatója. Ezek a kocsik óránként 200 kilométeres sebességű nemzetközi forgalomra is alkalmasak, mondta a vezérigazgató.

A hatósági engedélyeztetés után idén már utasokat szállíthatnak az InterCity-kocsik a belföldi és a nemzetközi forgalomban egyaránt. További fotók itt érhetők el: http://www.pozitivnap.hu/gazdasag/15-ev-utan-ismet-elindul-a-nagymultu-hazai-vasutijarmu-gyartas 

Forrás és fotók: MTI / Bugány János

Forrás:  http://www.pozitivnap.hu/gazdasag/15-ev-utan-ismet-elindul-a-nagymultu-hazai-vasutijarmu-gyartas

TOP 5