Skip to main content

A japán Hirobo cég egyszemélyes helikoptert fejleszt, amelyet elsősorban vészhelyzetekben és természeti katasztrófáknál lehet majd használni.

A fejlesztés elhúzódik, a tervek szerint csak 2021-ben lesz megvásárolható a gép. A helikopter száz kilométer per órás sebességgel tud majd repülni, elektromos motorja fél óráig tudja a levegőben tartani a járművet. A fejlesztők azért gondoltak életmentésre a tervezésnél, mert halk a motorja, így könnyebb meghallani a segélykiáltásokat a levegőből.

A helikopter fejlesztése 125 millió dollárba kerül. Két változat kapható majd, a pilóta nélküli 125 ezer dollár, az egyszemélyes ára 375 ezer dollár lesz.

(Szerkesztő megjegyzése: Az eredeti cikk utolsó mondatát nem teljesen értettük, de biztos van benne "logika". Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy városi autózgatás helyett gondolkodtak-e a japánok a városi helikopterezgetésben, de sajnos erre sem kaptunk idáig választ.

Tippünk azért van. Mint ahogy nekünk is, nyilván másoknak is egyből ez a kérdés vetül fel elméjében, hisz igen jó lenne egy olyan járnűvel közlekedni a légtérben, mely sohasem akadhatna el a nagyvárosi dugókban.Ezért úgy gondoljuk, a japánokat is nyilván foglalkoztatja ez az ötlet.

Kérdés persze ugyanakkor, mekkora légszennyezéssel járna mindez.)

Forrás: http://index.hu/tech/2012/11/21/egyszemelyes_helikoptert_gyart_egy_japan_ceg/

TOP 5