A NASA az Innovative Advanced Concepts program keretében százezer dolláros támogatást nyújtott egy, leginkább az UFO-történetekben szereplő gépekre hasonlító repülőn dolgozó csapatnak. A szuperszonikus, kétirányú csupaszárny repülő (flying wing) ötlete a Florida State University egyetemen dolgozó Ge-Chen Zha által vezetett munkacsoprttól származik.
Ge-Chen Zha szerint ez az üzemanyagtakarékos repülőgép hangrobbanás nélkül tudja majd elérni a hangsebességet. Ez azért fontos, mert a korábbi hangsebességgel utazó utasszállító, a Concorde esetében ez volt az egyik hátráltató tényező, hiszen a sűrűn lakott területek felett nagyon zavaró a jelenség.
Zha abban bízik, hogy a következő 20-30 évben sikerül forgalomba állítani a környezetbarát és gazdaságilag életképes, elsősorban a polgári légiforgalomba szánt gépet. A tervek szerint a csupaszárny gépnek a mostani 15 helyett mindössze négy óra kellene a New York és Tokió közötti táv megtételéhez.
Az amerikai hadsereg 1989-ben debütáló B-2 Spirit lopakodó nehézbombázója jelenti az egyetlen sikeres elődjét a csupaszárny repülőgépeknek, annak ellenére, hogy kísérleti példányok már korábban is léteztek. Zha kétirányú csupaszárny gépe felrúgja az eddigi általános koncepciót, azzal, hogy egyszerűen kilencven fokban elforgatva egymásra rak két csupaszárny gépet. Az egyik irányban hangsebesség alatt tud repülni, míg az elfordulás után felette.
A levegőben elvégzett váltás segítségével a gép üzemanyag-takarékosan repülhet mindkét sebességen. A hajtóművek a repülőgép tetejére kerülnek, és önállóan mozognak. A szárnyak elfordítása a tervek szerint mindössze öt másodpercig tart majd, ami során kisebb gravitációs erőhatást kell elviselni az utasoknak, mint a felszállásnál.
Forrás: http://index.hu/tech/2012/08/31/cseszealj_alaku_repulot_fejlesztenek/